Egészség;Aleksandar Vucic;szerbiai választások;

Aleksandar Vucic FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES

- Vasárnap választ Szerbia

Tizenegy jelölt közül választ államfőt vasárnap Szerbia 6,8 millió választópolgára.

A közvélemény-kutatások előrejelzései szerint várhatóan nem lesz második forduló, Aleksandar Vucic kormányfőt, a Szerb Haladó Párt (SNS) jelöltjének támogatottságát 53-56 százalék között mérik. Amennyiben Vucicnak nem sikerül első körben megnyernie a választást, második fordulóra április 16-án kerül sor. A nemzetközi hírügynökségek megjegyzik, hogy az ultranacionalista politikusból Európa-párti centristává vált Vucic támogatottsága annak ellenére sem csökkent, hogy 2014-ben komoly megszorító intézkedéseket hozott kormánya az uniós integráció érdekében. A voksolás reggel 7 órakor kezdődik, az urnák 20 órakor zárnak. A szerbiai szavazópolgárok külföldön is leadhatják voksukat, Koszovóban 90, más, Belgrád által is külföldnek tekintett országban pedig 53 helyen.

Máltán folytatott kétoldalú megbeszélést Orbán Viktor miniszterelnök és Petro Porosenko ukrán államfő. Sajtószolgálataik azonban egymásnak ellenmondó közleményt adtak ki az eseményről. Olyannyira másat, hogy felmerül a kérdés, ki hazudik. Ám vélhetően csupán arról van szó, hogy mind Orbán, mind Porosenko hivatala csak azt kommunikálja, ami őt kedvező színben tünteti fel választói előtt, a kényes kérdésekre pedig fátylat borít.