Fotó: Shutterstock
A szomszédja mondta először. Mindig a szomszédok mondják először, na mit szól hozzá, hogy a Bandi csak úgy eltűnt, hát igen, felelte ő, így van ez, mindig szomszédok mondják először, most már ő, Frank is megszokta, két éve orvos itt, ebben a kis faluban, amióta megszűnt az állása a budapesti kutatóintézetben. Szóval Bandi eltűnt. Portofán Bandi és Ildikó. Egy utcában laktak, Bandi járt nála egyszer-kétszer a rendelőben, mélabús fiú volt, nem sokat beszéltek egymással. Néha látta, kint állt az udvarban, cigarettázott, éppen csak köszöngettek egymásnak, ahogyan ez itt szokás. Frank ötvenéves volt, egyedül élt. Ildikó szép, finom lány volt, a könyvtárban dolgozott, hogyan is mehetett hozzá ahhoz a fiúhoz, kérdezte olykor magától Frank, gyakran feljárt a könyvtárba, úgy tett, mintha keresne valamit, valójában Ildikóval szeretett volna beszélgetni, de hát a vágyak az életben gyakran egyedül maradnak, tudta ezt ő jól. Nem volt szerencsés élete. Vagy nem tudott boldog lenni. Végülis nincs nagy különbség. A felesége elhagyta, a lánya Amerikába költözött, ő pedig ráunt a városi életre, a kórházi ügyeletekre, tulajdonképpen majdnem mindenre ráunt már, abban reménykedett, hogy a vidéki élet felvillanyozza. Sokat gondolt Ildikóra, szerette volna látni meztelenül, de a lány soha nem jött el a rendelésre. Egy esős napon találkoztak a boltban, Frank felajánlotta Ildikónak, hogy hazaviszi autóval.
- A férjem nem szereti, ha beülök idegen férfiak autójába – mondta a lány.
- Nincs abban semmi.
- Ő azt mondja, hogy akkor az már olyan másféle dolog.
Frank nem akart magyarázkodni.
- Itt ez a szokás – tette hozzá Ildikó. Úgy hangzott, mintha bocsánatot kért volna.
És akkor Bandi egyszer csak eltűnt. Nem mondott Ildikónak semmit, mesélte Franknak az egyik szomszéd. Fogta a táskáját és csak úgy elment. Lehet, hogy Ausztriába. Jó villanyszerelő, mindenhol kap munkát. Nem váltak el, csak elment. Frank egyre többet gondolt Ildikóra. Az ember tulajdonképpen mindig magányos, de igyekszik nem foglalkozni vele. Egyik reggel Mágorival, az iskolaigazgatóval ült a rendelő előtt a padon. Volt egy szabad órája. Mágori is magányos ember volt, gyakran beszélgettek. Ott kerékpározott el Ildikó előttük.
- Nem áll szóba senkivel, mert magába szerelmes – mondta Mágori.
- Ugyan már - felelte Frank, de azért jólesett hallani. - Ötven éves vagyok.
- Pesti lány. Valahogy idekeveredett, de neki nem ezek a vidéki fiúk kellenek.
Másnap Frank bement a könyvtárba, éppen zárás előtt, hogy együtt induljanak hazafelé. Frank próbálkozott volna valamiféle bevezetővel, hogy elindítsa a beszélgetést, de csak hallgatott.
- Tudja, hogy elment a férjem - szólalt meg aztán Ildikó.
- Hallottam - felelte Frank. Ostoba válasz volt, de jobb nem jutott eszébe.
- Nekem is el kell majd menekülnöm.
- Miért kellene elmenekülnie?
- Nehéz itt elhagyott feleségnek lenni. És maga is elmenekült Budapestről.
- Már nem érdekelt Budapest - mondta Frank. Először arra gondolt, hogy ez hazugság, aztán rájött, hogy igazat mondott.
A sarkon megálltak.
- Innen egyedül megyek – mondta Ildikó.
Néhány nap múlva egy délután, hazafelé tartva a rendelőből látta, hogy egy férfi áll Ildikó kapujában. Beszélgettek, aztán Ildikó elkísérte őt a vasútállomásra. Ki lehet? Csak nem féltékeny? Az is lehet. De aztán este Ildikó átment hozzá. Frank meg is lepődött, de örült is.
- Az apám volt – mondta Ildikó. - Megpróbál állást szerezni.
- Én is segítenék - felelte Frank. - Nincs kedve maradni vacsorára? Főzök valamit. Együnk olaszt?
Ildikó elmosolyodott. Frank most látta először mosolyogni. Örült a dolognak. Annyi minden veszett el már az életében, most kaphat is valamit.
Hajnalban Ildikó megigazította a haját a tükör előtt.
- És most mi lesz? – kérdezte. Frank még ágyban volt, nem szerette ezeket a kérdéseket. Soha nem tudta kiszámítani, hogy mi lesz. Nem szeretett tervezni, mert aztán semmi sem úgy alakult, ahogyan ő tervezte. - Szívesen találkozom magával - mondta a lány, de Frank azt felelte, hogy nem tudna együtt élni vele. Már senkivel sem tudna együtt élni. Ildikó csak annyit mondott, hogy megérti, aztán már nem is beszéltek. Ritkábban is találkoztak, már Frank sem járt a könyvtárba. Nem volt lelkifurdalása az éjszaka miatt, nem is szerette ezt az érzést, úgy fogta fel, hogy ami megtörtént, megtörtént.
Néhány nappal később, egy este bement Ildikóhoz Bandi két volt munkatársa. Vittek egy üveg pálinkát, ott töltöttek néhány órát, azután hajnalban, jókedvűen elmentek. Nem volt erőszak, Ildikó tudta, hogy az ellenállásnak semmi értelme.
Aztán Ildikó egyszer csak eltűnt. Nem beszélt senkivel, nem mondott senkinek semmit, eltűnt.
- Maga tehet mindenről - mondta Mágori az egyik rendelésen Franknak.
- Én? - kérdezte vissza, mert szerette volna, ha rosszul hallja.
- Persze. Mert híre ment. Ebből tudták meg a fiúk, hogy kapható. Jó szórakozás az ilyesmi. Maga is elszórakozott vele. Ildikó elmesélte, amikor kivittem az állomásra.
- Szép lány volt - bólogatott Frank.
- Az apja szerzett neki állást. Van egy étterem az Oktogonon, ott dolgozik.
Mágori megvárta a recepteket, de már nem szóltak egymáshoz.
Frank egyszer, amikor Pesten járt, sétált is arrafelé, és látta Ildikót. Egy gyorsétteremben takarított. De aztán később halványultak az emlékei. Talán nem is ő volt.