Labdarúgó Magyar Kupa;Újpest–Vasas;

Fotó: MTI/Illyés Tibor

- Magyar Kupa - Idegenben került előnybe a Vasas

A Vasas hátrányból fordítva szerzett egygólos előnyt az Újpest ellen a labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjének első, szerdai felvonásán.

Akciódúsan indult a Vasas és az Újpest összecsapása, az ötödik percben máris előnybe kerül a vendég együttes. Szivacski jobbról hazatett labdáját Nagy kapus nem tudta elrúgni Cseke elől, csupán Lázokig pöckölt, aki 19 méterről az üres kapuba gurított. Két perccel később egyenlíthetett volna a hazai csapat, ám a Mohl Dávid kezezése miatt megítélt büntetőt Saglik pocsékul végezte el, Balajcza könnyedén hárított.

A 62. percben aztán Szankovics hibáját kihasználta a Vasas, Marnjekar bombázott 10 méterről a léc alá. A hajrá pedig még tartogatott izgalmakat, Remili két remek csel után 22 méterről a bal felsőbe emelt.

Az Újpest nem csupán a meccset veszítette el, hanem Kálnoki-Kis Dávidot is, akit a 90. percben kiállított a játékvezető. A védő így minden bizonnyal nem léphet majd pálya a jövő héten esedékes visszavágón.

Magyar Kupa negyeddöntő, első mérkőzés
Újpest–Vasas 1–2 (1–0)
Budapest, Szusza Ferenc Stadion, 1733 néző. V: Vad II.
Újpest: Balajcza – Balázs B., Heris, Kálnoki Kis, Mohl (K. Hazard, 70.) – S. Diarra, Windecker – Balogh B., Cseke (Szankovics, 57.), Andrics – Lázok (Perovics, 32.). Vezetőedző: Nebojsa Vignjevics
Vasas: Nagy G. – Burmeister, Vaskó, Debreceni ( Remili, 34.) – Murka, James, Korcsmár, Berecz, Szivacski (Ádám, a szünetben) – Király B., Saglik (Kulcsár T., 61.). Vezetőedző: Michael Oenning
Gólszerzők: Lázok 5., ill. James 62., Remili 82.
Kiállítva: Kálnoki-Kis (90.)
Korábban:
Mezőkövesd–Szolnok 3–1
Budafok–Soproni VSE 1–2
Ferencváros–DVTK 2–1

Összesen nettó 1,1 milliárd forint értékben kötött újabb szerződéseket a Bp2017 Világbajnokság Szervező és Lebonyolító Nonprofit Kft. – derült ki az EU-s közbeszerzési értesítő legfrissebb számából. Egészségügyi szolgáltatásokra 833,5 milliót, a margitszigeti Casino melléképületére 282 millió forintot költenek.