KgBéla;

- Nem ment meghallgatásra KGBéla

Két, a mentelmi ügyét érintő meghallgatást is kihagyott a kémkedéssel vádolt jobbikos Kovács Béla. 

A Magyar Idők szerint az európai parlamenti (EP) képviselő februárban orvosi igazolással maradt távol az EP jogi bizottságának üléséről, a márciusi meghallgatásra pedig egyszerűen nem ment el. A jobbikos politikus célja az időhúzás lehetett, ám a testület immár Kovács meghallgatása nélkül is dönthet a mentelmi jogának felfüggesztéséről. A nyomozás határidejét legutóbb januárban tolták ki április 20-ig.

A budapesti Amerikai Nagykövetség ideiglenes ügyvivője, David Kostelancik nyilatkozatot tett közzé a kormány által tegnap benyújtott törvénymódosítási javaslatra, amelyben ugyan nem említik név szerint a Közép-európai Egyetemet (CEU), de nyilvánvalóan rá vonatkozik, az intézmény rektora ezért meg is kongatta a vészharangot a hallgatókhoz, tanárokhoz írt levelében.