EU;menekültügy;külföldi sajtó;

- "Orbán leleplezi saját magát"

Német, olasz és brüsszeli lap is foglalkozott szerdán Magyarország és a közép-európai országok migrációval kapcsolatos politikájával.

A Süddeutsche Zeitung című liberális német lap Orbán leleplezi saját magát címmel közölt kommentár szerdai számában.
A szerző, Cathrin Kahlweit írásában kiemelte, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága a magyar menekültpolitikára vonatkozó ítéleteivel néhány nap alatt nagyobb szolgálatot tett az emberi jogoknak, mint a "tehetetlen és erőtlen EU több év alatt".

A magyar kormány képviselői elfogadhatatlannak nevezték a döntéseket, és kilátásba helyezték, hogy Magyarország kilép az emberi jogok európai egyezményéből. Ez az "eszkaláció újabb foka lenne Budapest és az EU elidegenedésének folyamatában" - írta a Süddeutsche Zeitung szerzője.

Az egyezmény felmondásával a migránsok elleni radikális fellépést a többi között az európai és keresztény értékek védelmével indokoló Magyarország elhagyná a közösséget, amely éppen ezen emberi jogok mellett kötelezte el magát. Azonban a távozás egyben "a hazugságok végét" is jelentené. Orbán Viktor kormányfő "retorikailag és a tényeket tekintve is már régen kilépett abból az értékközösségből, amelynek védelmezőjeként állítja be magát". A strasbourgi bíróság erre mutatott rá ítéleteivel, Brüsszel viszont továbbra is tétlenül szemléli a fejleményeket - írta Cathrin Kahlweit.


A keleti országok támadásban címmel számolt be a visegrádi országok varsói találkozójáról az Il Messaggero. A római napilap szerint az olasz kormány újabb migrációs intézkedései, vagyis az illegális bevándorlók gyorsabb kiutasítása és a menedékkérelmek gyorsabb elbírálása, amelyekről éppen szerdán szavaz a római parlament, védelemként szolgálnak a Kelet-Európából "fújó széllel szemben, (...) amely fékezi a migránsok áthelyezését".

A lap szerint Olaszország számára "ez az egyetlen fal, amelyet építeni lehet a visegrádi csoport (Lengyelország, Szlovákia, Cseh Köztársaság, Magyarország) politikájával szemben, amely egy ideje megfertőzte Ausztriát is, szembeállítva őt Brüsszellel".

Az Il Messaggero úgy látja, a visegrádi négyek nem változtatnak álláspontjukon: nemet mondanak Európa általuk "zsarolásnak" tartott követelésére, hogy a pénzügyi támogatást a menekültek befogadásától tegye függővé. Ez a patthelyzet azonban nem enged mozgásteret - hangsúlyozta az olasz lap, amely egyedül Orbán Viktornak a migráció megfékezéséről mondott szavait idézte a varsói sajtótájékoztatón felszólaló kormányfők közül.

Listát közölt szerdán a Politico azokról a személyekről és más tényezőkről, amelyek a brüsszeli hírportál szerint nagyban hozzájárultak az Európai Unió "megroppantásához", a jelenlegi állapot eléréséhez. A 12 pontos listán, a 11. helyen Orbán Viktor magyar miniszterelnök áll.

Az indoklásban kitértek rá, sokszor felróják a német kancellárnak, hogy nem egyeztetett a többi uniós vezetővel, mielőtt 2015 szeptemberében megnyitotta Németország határait a menedékkérők előtt, illetve, hogy a lépés csak tovább súlyosbította a migrációs válságot Európában, afelett azonban gyakran átsiklanak, hogy Angela Merkel "nem egészen önszántából" választotta ezt a megoldást. Mint írták, a magyar kormány Ausztriába és Németországba tartó buszokra tette a menekülteket, ravaszul rávéve Merkelt, hogy idealista álláspontot vegyen fel a migráció kapcsán.

Magyar idegengyűlölet nélkül nem létezett volna a menekültek befogadását helyeslő német "Willkommenskultur" - hangsúlyozta a Politico.

Theresa May brit miniszterelnök szerint a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelyének aktiválásáról Brüsszelben szerdán átadott értesítés azt jelenti, hogy immár "nincs visszaút", az Egyesült Királyság kilép az Európai Unióból.