Budapest;kisfilm;Duna-korzó;1915;

- Fantasztikus kisfilm került elő az 1915-ös Budapestről

Nosztalgiázna egyet? Mázlija van – írja a Szolnok megyei hírportál, a szoljon.hu. Nemrégiben ugyanis előkerült egy 1915-ös felvétel, amelyen az akkori Budapest mindennapjaiba pillanthatunk bele.

A Dunaparti-korzó című szösszenetben többek között feltűnnek kalapos hölgyek és elegáns urak, lovas kocsik és igen csodálatos autók is. Igazán idilli felvétel, ráadásul a végén még a legendás (nevű) némafilm-színész, Huszár Pufi is tiszteletét teszi benne, akiről maga Karinthy is írt.

Nézze meg itt!

Egy sajtóinterjúval megsérthette a MODEM Kft. fenntartójának jó hírnévhez fűződő jogait, K. Krisztián, ezért a munkáltató jogszerűen mondott fel azonnali hatállyal a nonprofit kft. ügyvezetőjének – állapította meg első fokon a Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság hétfőn. A fenntartó ugyanakkor szintén megsértette K. Krisztián jóhírnevét, így a felperes sérelemdíjra jogosult – közölte a Debreceni Törvényszék sajtóirodája.