6.oldal;blognéző;

- Kezdődik az újabb össznépi átverőshow - indul a nemzeti konzultáció

A héten jelentősen feljebb csavarja az eddigieknél is a kormány a nemzeti átverés potméterét. A hablaty-kormányzás csimborasszója: indul az újabb konzultáció – az áldemokrácia fügefalevele egy autokrata rezsim antidemokratikus akcióira. A nemzeti konzultációnak csúfolt papírpazarlás biztos jele annak, hogy a kormány végre kitalálta, miként lehetetlenítse el a neki nem tetsző civil szervezeteket. (...) A legújabb vád a civilek ellen, hogy 40 milliárd forintot akarnak keresni a magyar államon a migránsbiznisz segítségével. 40 milliárdot! Pedig hány szép stadion kijönne belőle! A szám pedig úgy jött ki, hogy a bitang – vélhetően ugyancsak Soros kézben lévő – Európai Emberjogi Bíróság 3-3 millió forint kártérítést ítélt meg két bangladesinek, valamint 2,5 millió forintnyi perköltséget az őket védő Magyar Helsinki Bizottságnak. Na most – matekoztak a Fideszben –, ha még 15 ezer elutasított menedékkérőnek is ennyit ítél meg a bíróság, hát bizony ennyit kaszál a migrisimogató civil. De hagyjuk is ennek az abszurditását, elég annyit felvetni: az állítólag jogvégzettek alapította Fideszben senki nincs tisztában azzal, hogy a perköltséget nem a másik fél ügyvédjének, hanem a bíróságnak kell kifizetni? Ajvé, de rég volt már az a Bibó Kollégium.(...)

Meghalt egy ember munkahelyi balesetben hétfőn Szolnokon, a rendőrség jelenleg helyszíni szemlét tart - erősítette meg a szoljon.hu információját a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője hétfő délután az MTI-nek. A portál azt írja, hogy a balesetet szenvedett munkás eddig tisztázatlan körülmények között a fadaráló gépbe esett.