változások;Orbán;

- Változó idők, változó politikusok

A ’94-es parlamenti választások eredményeként a jobboldali értelmiség úgy érezte, hogy az ő térfelére került Orbán Viktort kell támogatnia. Ezt követően néhányan nagyon sokat dolgoztunk Orbán és a Fidesz sikere érdekében. Ennek elismeréseként hívott meg Orbán számos bizottságba, és Kövér László révén felkért, hogy szólaljak fel az emlékezetes Kossuth téri nagygyűlésen. Nagy örömünkre szolgált, hogy a Fidesz 1998-ban és 2010-ben megnyerte a választásokat. Bíztunk abban, hogy végre elindul az ország a felzárkózás útján. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy ez a várakozásunk nem vált valóra. Sajnos a hatalom, a kétharmados parlamenti többség olyan tulajdonságokat hozott ki belőle, melyek egy miniszterelnök - és az ország - számára semmiképpen nem előnyösek.

A közelmúltban egy speciális tévéműsorban összegyűjtve ismertették a hétfői parlamenti ülésen a miniszterelnökhöz intézett kérdéseket és az arra adott válaszokat. Számos esetben pökhendi, az ellenzéki képviselőket lenéző, megalázó, miniszterelnökhöz méltatlan magatartást tapasztaltunk. Ezen túlmenően, míg a képviselők jórészt fontos és aktuális témákban alaposan felkészülve adták elő mondanivalójukat, a kormányfő vagy nem reagált felvetéseikre, vagy igyekezett a felszólaló képviselőket fölényes válaszokkal nevetségessé tenni.

Nem tartom szerencsésnek a migráns ügyben képviselt harcias magatartást sem. Ennek az ügynek a kezdetén a Széchenyi-díjasoknak adott vacsorán a miniszterelnökkel folytatott rövid beszélgetés során említettem, hogy ez a téma számára várhatóan jelentős népszerűséget fog hozni, ugyanakkor sajnáltam, hogy első reflexiójában nem volt humánusabb, megértőbb. A közvélemény előtt alig ismert tény, hogy minden korábbi tiltakozás ellenére az Európai Unió által javasolt 1500 migráns befogadását végül is elfogadta.

A Heti Válasz két oldalon ismerteti Orbán Viktor régi barátja és falubelije vállalatbirodalmát, mely másfél éve 28, ma már 104 egységből áll. Többek között szert tett két tucat hotelre és Tokaj-Hegyalja egyetlen ötcsillagos szállodájára is. Mészáros gázszerelő mester káprázatosan ügyes vállalkozó. Érdeklődése bámulatosan széleskörű. Hogy mi minden fog még kisülni vagyongyarapodásáról, azt nem tudhatjuk, talán még ő sem. Az azonban biztos, hogy terjeszkedése még nem ér véget. Akár büszkék is lehetnénk egy kiemelkedő tehetségű polgártársunk kreativitására, kiváló üzleti érzékére, széles látókörére, hirtelen meggazdagodására, ha nem felcsúti polgár lenne, ha nem ápolna szoros kapcsolatot a miniszterelnökkel. Azon nem lehet csodálkozni, hogy a közvéleményben terjednek mindenféle mendemondák, amelyek mindegyikében kulcsszerepet játszik Orbán Viktor, a felcsúti milliárdos barátja. Kívánatos lenne, ha a miniszterelnök és a kormány egyértelműen cáfolná ezeket a híreket, és kinyilvánítaná, hogy polgártársunk meggazdagodásához semmi köze nincs a kormánynak és kormány közeli szervezeteknek, mert az kizárólag Mészáros Lőrinc kivételes tehetségének, saját kiválóságának tulajdonítható.

Ezzel szorosan összefügg a Magyar Nemzetben megjelent hír: „Orbán Viktor nem válaszolt a kínos kérdésekre”. Ebből kiderült, hogy nem volt hajlandó tisztázni: miként történhetett meg, hogy a felesége rokonai által felhalmozott 3 milliárdos adósságot átvette Mészáros Lőrinc üzleti köre. Ez több okból sem tekinthető magántermészetű gazdasági ügynek. A miniszterelnök esetében a tágabb rokonság nem jelent mentességet, különösen ilyen hatalmas összeg esetében, kiváltképpen akkor nem, ha az ügymenetben újra szerepel Mészáros Lőrinc neve.