Merkel;EU-csúcs;Hollande;

- EU-csúcs - Merkel a jövőről

Az Európai Unión belüli integráció folytatását látják az unió jövőjét alakító legjobb megoldásnak Franciaország és Németország vezetői. A szombati római csúcstalálkozó után nyilatkozva más kormányfők is azt mondták, hogy az EU hatvanéves történetének eredményeire építve folytatni kell a közös Európa építését. 

A találkozó után Angela Merkel német kancellár arról beszélt, hogy gazdaságilag erős, a digitalizáció kihívásával megbirkózó Európát és egy "szociális Európát" kell felépíteni. A szociális ellátórendszerek ugyan tagállamonként különbözőek, de gondoskodni kell alapvető követelmények érvényesüléséről, egyebek mellett a nők és férfiak munkaerőpiaci egyenlőségéről - fejtette ki a német kancellár.

A védelmi képességeit tekintve is "erősebb" Európát kell építeni, ami azt jelenti, hogy szorosabbra kell fűzni a védelmi együttműködést a tagállamok között, illetve a védelem- és fejlesztéspolitikai együttműködést az EU és a közösség szomszédságában fekvő térségek között. Így például tovább kell építeni a partnerséget Afrikával, hogy "ne csak nálunk legyen jólét, hanem a szomszédságunkban is". Merkel aláhúzta, hogy a tagállamok mindezen ügyeken továbbra is együtt dolgoznak, és "néha talán eltérő sebességgel, de mindig a közösen meghatározott irányban" haladnak, mert továbbra is érvényes, hogy "Európa a jövőnk".

Francois Hollande francia államfő azt kérte az egy hónap múlva esedékes francia elnökválasztás azon jelöltjeitől, akik az Európai Unióból való kilépést szorgalmazzák, hogy "bizonyítsák be a franciáknak, jobb lenne az EU-n kívül". Az elnök szerint ez ugyanis lehetetlen. Vannak, akik el akarják hagyni Európát? Hát akkor bizonyítsák be, hogy jobb lenne teljesen egyedül, hogy tudnánk harcolni a terrorizmus ellen az elengedhetetlen európai szintű együttműködés nélkül, hogy meg tudnánk védeni a határainkat a parti őrség nélkül, amely ott tevékenykedik, ahol a menekültek érkeznek, bizonyítsák be azt is, hogy a közös valuta és a közös piac nélkül több munkahely lesz és jobb vásárlóerő - mondta a francia elnök a Rómában szombaton tartott ünnepi csúcstalálkozót követően francia újságíróknak. 



A Magyar Sport Házában szombat délután ünnepélyesen fogadták a 11. Speciális Olimpia Téli Világjátékokon 13 arany-, 6 ezüst- és 9 bronzérmet nyert magyar küldöttség tagjait. A pénteken zárult világversenyen Grazban 105 ország 2600 értelmi fogyatékos sportolója vett részt, köztük 33 magyar öt sportágban: műkorcsolyában, gyorskorcsolyában, hófutásban, padlóhokiban és alpesi síben. A magyar színek képviselői minden sportágban szereztek érmet. A legeredményesebb sportág a gyorskorcsolya volt (8-3-3), a padlóhokicsapat pedig ötödször nyert speciális olimpián.