Bulvár;bíróság;jogosítvány;Demcsák;

A bíróság előtt nem volt mosoly - Forrás: Demcsák Zsuzsa/Facebook

- Demcsák véralkoholszintje "lekörözte" Stohlét - Sírva fakadt a bíróságon

Demcsák Zsuzsa véralkoholszintje a közepes és súlyos fokú alkoholos befolyásoltság határán volt, amikor elkapták. Ez a határ a táblázat szerint 2,5 ezrelék. Így kijelenthető, a TV2 műsorvezetőjének véralkoholszintje magasabb volt, mint Stohl Andrásé, amikor balesetet okozott – az övé ugyanis alig érte el a két ezreléket. Egyebek mellett ezzel indokolta a bíróság, hogy jogerős ítéletében ugyan a pénzbírságot felére csökkentette, ám a vezetés két éves tilalmát helyben hagyta. Pedig a Bors beszámolója szerint Demcsák mindent megpróbált, őszinte megbánást tanúsított, és még sírva is fakadt a bíróságon. 

A műsorvezetőt tavaly május 2-án, hajnali két órakor igazoltatták a rendőrök, ittas volt. Alig három héttel később el is ítélték: egymillió forint bírságot kapott, a jogosítványát pedig két évre elvették. Mivel Demcsák fellebbezett, az ügy a Fővárosi Törvényszékre került, ahol pénteken ült össze a bírói tanács a jogerős ítélet meghozatalára. Bár erre semmi nem kötelezte, Demcsák Zsuzsa személyesen megjelent, hogy az utolsó szó jogán beszélhessen.

A Bors beszámolója szerint a beszéd rövid és érzelemdús volt,  nehéz volt az elmúlt egy év, az, hogyan oldjuk meg az életünket. Nyilvánvalóan már az első pillanatban tudtam, hogy borzasztó hibát követtem el. (...) Én csak szeretnék újra normális életet élni - mondta sírásba fulladó hangon. A Mokka műsorvezetője azt is elpanaszolta a bírónak, hogy jogosítványának hiánya miatt havi 250–300 ezer forint pluszkiadása lett.

A testület mindent mérlegelve végül úgy döntött, a kiszabott napi tétel pénzbüntetést ugyan helybenhagyták, de az egynapi tétel összegét ötezerről kétezerötszázra csökkentették. Azaz egymillió helyett félmilliót kell Demcsáknak fizetnie. A kétéves járművezetéstől való eltiltást helybenhagyták: a műsorvezető jövő május 10-ig biztosan nem ülhet kocsiba, közel egy év ugyanis már eltelt a kettőből.

Csak hadüzenetként fogható fel Molnár Gyula nyilatkozata, amely szerint az MSZP 200 ezer szavazót akar elvenni a DK-tól – mondta a volt miniszterelnök a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában.