"Nagy pályája sorozatos normasértésben telt, a különös szellemekre jellemző mást akarás, kíváncsiság, külső és belső, társadalmi és alkati határok tágítása jegyében" - mondta a Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művészről Mácsai Pál színész, színházigazgató.
Emlékeztetett arra, hogy Berek Katalin 1952-ben végzett a főiskolán, ahol híres osztályba járt; mások mellett Buss Gyula, Hacser Józsa, Horváth Teri, Psota Irén, Soós Imre, Váradi Hédi voltak osztálytársai, szeretett mestere pedig Gellért Endre volt.
Diplomáját kézhez véve a Nemzeti Színházhoz szerződött, amelynek 18 évig volt a tagja. Néhány nehéz év után "megérkezett" drámai szerepkörébe, amelyekben komoly sikereket ért el.
Mácsai Pál a színésznő legkedvesebb szerepei között említette Lorca Bernarda Alba háza című művének Adeláját, Shakespeare A makrancos hölgy című darabjából a címszereplő Kata alakját, Williamstől Az ifjúság édes madara Lucy-jének megformálását és legkedvesebbjét, Elektrát, Gyurkó László Szerelmem, Elektra című darabjából, amelyet legnagyobb sikerének tartott nemzeti színházas pályafutása során.
1970-ben egyik alapítója volt a legendás 25. Színháznak, ahol kollégáinak többsége a főiskoláról frissen kikerült fiatal színész vagy amatőr volt.
"A 25. Színházban volt a legboldogabb, mert ott lehetett leginkább önmaga" - mondta Mácsai Pál, hozzátéve, hogy elsősorban azért, mert az itt eltöltött négy évben a színésznő "kreatív színházteremtő" lehetett: regényt adaptált, színházi műhelyt csinált.
"Ha nem is első nőként, de abszolút úttörőként küzdve egy férfi központú pályát övező előítéletekkel, rendezett is, a bús képű lovag Don Quijote drámáját Jordán Tamás és Zala Máté szereplésével vagy egy 13. századi kínai drámát, Tou O igaztalan halálát" - idézte fel.
Négy év múlva, 1974-ben, amikor az amatőrök helyét szakmabeliek foglalták el, visszaszerződött a Nemzeti Színházba. Két évig Marton Endre igazgatása alatt jól érezte magát, sokat játszott, utána viszont úgy érezte, mellőzik, elbántak vele. 1985-ben Győrbe ment, ahol elhalmozták szerepekkel, minden műfajban kipróbálhatta magát. A Csárdáskirálynő című Kálmán Imre-operett Cecíliáját is eljátszhatta, Az ember tragédiájában nő létére ő volt Lucifer. 1991-ben a kecskeméti Katona József Színház tagja lett, ahol megkapta Orbánné szerepét Örkény Macskajáték című drámájában.
1993-ban nagy szerepálma, Az öreg hölgy látogatása főszerepére készült, amikor agyvérzést kapott, jobb oldala teljesen lebénult, beszélni nem tudott, egy ideig nem is látott. Emberfeletti erőfeszítéssel azonban újra megtanult járni és beszélni is. Fokozatosan a színpadra is visszatért: betegsége után egy évvel egy szöveg nélküli szerepben, az esztergomi várszínház A szentek kútja című előadásában néma koldusasszonyként lépett színpadra, majd Lorca Vérnász című drámájában kapott tizenöt mondatos szerepet az Új Színházban.
Mácsai Pál felidézte, hogy gyakran mondott verseket, legtöbbször József Attila-, Nagy László- és Weöres Sándor-műveket, irodalmi lemezei is megjelentek, a Sebő együttessel Játszani is engedd címmel közös zenei albumot adott ki, zenés-verses műsorukkal együtt járták az országot.
"Nem volt kegyes a hallgatóihoz, nem játszott hangszínekkel, pedig összetéveszthetetlen gyönyörű hangja volt, nem ügyeskedett ritmussal, tónusokkal. Nyers volt és valódi, megélt és megkapó, de hiteles" - mondta.
"Kati, ha te nem vagy, én nem lettem volna színész, sőt nem lettem volna érzékeny, alkotó színházi ember" - búcsúzott személyes hangvételű beszédében Jordán Tamás rendező.
Felidézte, hogy már mérnök volt, mikor először hallott a 25. Színházról ahol éppen Platón Szókratész védőbeszéde című darabját próbálták és amelyben Berek Kati neki adta Szókratész szerepét.
"Nyughatatlanul kerested az újat és egyben a saját megnyugvásodat is, hol magadat akartad megtalálni, hol a színjátszás új útjait akartad felfedezni" - emlékezett vissza Jordán Tamás Berek Katalin munkásságára és személyére, akitől beszéde végén "szakmai szülőanyjaként" vett búcsút.
Később, szűk családi körben, a színésznő végakarata szerint hamvait a Dunába szórták.