Spiegel;hóhér;Trump;

- Döntöttek: lehet hóhérként ábrázolni az USA elnökét

Elutasította a Német Sajtótanács (Deutscher Presserat) csütörtökön a Der Spiegel című hírmagazin ellen az amerikai elnököt a szabadság hóhérjaként ábrázoló címlap miatt benyújtott panaszokat.

A német sajtó önszabályozó testülete szerint a Donald Trumpot egyik kezében véres késsel, a másikban pedig a New York-i Szabadság-szobor levágott, vérző fejével ábrázoló karikatúra "ugyan provokatív, de megengedhető terméke a politikai újságírásnak, amelyet véd a véleményszabadság" joga. A Der Spiegel szerkesztősége "kiélezett módon" irányítja rá a figyelmet Donald Trump "vitatott tevékenységére és a szabadságról alkotott felfogására", de karikatúrája a panaszosok állításaival szemben nem jelent rágalmazást és becsületsértést - áll a német sajtó etikai szabályainak betartását ellenőrző tanács közleményében, amely szerint 21 olvasó nyújtott be panaszt a Der Spiegel február 4-én megjelent számának címlapja miatt.

A tanács ugyancsak alaptalannak minősítette és elutasította a Charlie Hebdo című francia szatirikus magazin német nyelvű kiadásának egyik februári címlapja elleni panaszokat. A Der Spiegel karikatúrája által ihletett grafikán Angela Merkel kancellár látható, egyik kezében véres késsel, a másikban pedig szociáldemokrata kihívója, Martin Schulz levágott fejével. A testület szerint ez a karikatúra is "provokatív, de nem lép át semmilyen sajtóetikai határt".

Le vagyunk nyűgözve, hogy az USA elnöke ennek a kis országnak a kormánypártjától "koppint". Jó, persze ez nem komoly, az a rugó viszont érdekes, amire szinte egyformán jár egyes hatalmon lévők agya. Hogy is mondta Orbán Viktor? ( tavaly júniusban, szóval nem óvodás korában)  Ha támadják a kisvasutat, akkor meg kell hosszabbítani Bicskéig, és ha akkor is támadják, akkor meg Lovasberényig. A mai kormányinfón pedig Lázár miniszter valahogy úgy fogalmazott: miután többen hevesen kritizálták, (lényegtelen, hogy mit - a szerk.) tudom, hogy jó úton járok. És akkor az USA nagyhatalmú elnöke, Donald Trump: nem csinálhatom olyan rosszul, hiszen én vagyok az elnök.