Nehéz dió egy egész estét a gyásznak szentelni a cirkusz műfajában, na de hát az újcirkusz művelői között Daniele Finzi Pasca az egyik legjelentősebb világnagyság, és mit csináljon, ha tavaly tavasszal meghalt a felesége és legfőbb alkotótársa, Julie Harmelin Finzi, valószínűleg nem tehet mást, minthogy világjáró produkcióval, a Per te. (Neked.) cíművel, a színpadon végzi a gyászmunkát. Ezúttal éppen a Művészetek Palotája Fesztivál Színházában, még ma és holnap is. Az általa írt és rendezett produkcióban fájdalmasan visszamereng magukra. Szabadon lengedező légtornászpár idéz boldog időket. Egy tán életükben igen fontos kerti padon is vannak virgonc tornamutatványok. De jobbára melankolikus, költői képek váltják egymást, tobzódik a búskomorság, ami egy idő után monotonná, és nehéz ezt kimondani, de ritmustalanná válik.
A színpad törvényei kegyetlenek, ha valaki a legpokolibb bánatáról nem beszél az éppen megfelelő formában és módon, akár még unalmassá is válhat. Miközben a látvány gyakran lenyűgöző, a lebegtetett anyagok mintha a lélek rezdülései lennének, mintha nem lenne rájuk érvényes a nehézkedés, hópelyhek, golyóbisok, lepkékként funkcionáló papírgalacsinok is elrugaszkodnak a földről, és bámulatos megvilágításban táncra perdülnek. A szereplők beszélnek, énekelnek, csak éppen az artistateljesítmény elenyésző, van például egy kis zsonglőrködés, ügyes a gumiember, aki egészen kis helyre tudja összepréselni magát, de egyetlen szám sincs, amelyik egy nívós klasszikus cirkuszban megállná a helyét. Pár éve ugyanennek a társulatnak a hatalmas Dali festmény ihlette, La Veritá című előadásától az egyik ámulatból a másikba estem. Most bizony többször az órámat nézegettem. Valószínűleg az alkotás folyamatából is nagyon hiányzik a pótolhatatlan társ.
Compagnia Finzi Pasca Forrás: MÜPA