„Amikor elolvastam a levél első bekezdését, nem hittem a szememnek, úgyhogy szóltam a feleségemnek, hogy olvassa már el ő is. Beletelt néhány percbe, míg felfogtuk, mit jelent: ingyen pénzt! Olyan érzés volt, mintha nyertük volna a lottón” – idézte fel az emlékezetes napot a Népszavának a finnországi Kangasalából Ruusunen.
A skandináv országban január 1-én startolt a program, amelynek keretén belül a kormány két éven keresztül, fejenként havi 560 eurót fizet a kísérletben résztvevő kétezer embernek. Egyikük sem jelentkezett az „ingyen pénzért”, a programért felelős kormányzati szerv (Kela) véletlenszerűen választotta ki őket. Akkor még mindannyian munkanélküliek voltak, ám Ruusunennek azóta sikerült elhelyezkednie egy infokommunikációs cégnél. Az alapjövedelem azonban így is jár neki, a kísérletnek ugyanis épp az a lényege: a finn vezetés arra kíváncsi, hogy a feltétel nélküli alapjövedelem növeli-e a résztvevők munkakedvét és vállalkozói szellemét, vagy épp ellenkezőleg: eszük ágában sem lesz munkát keresni.
„Az emberek csak akkor fogják érezni ennek a pénznek az áldásos hatását, ha találnak egy állást mellé” – véli Ruusunen, aki szerint Finnországban – ahol az átlagfizetés körülbelül 2700 euró – nem számít nagy összegnek 560 euró, ám jó kiegészítés már akkor is, ha az ember félállásban dolgozik. Ez az, amit a jelenlegi munkanélküli segély nem tesz lehetővé, és ezért is olyan népszerű az alapjövedelem gondolata Finnországban.
A skandináv országban 8,1 százalékon áll a munkanélküliség, s aki segélyt kap, annak nem feltétlen áll érdekében munkát találni. „Amikor nem volt állásom, 980 eurót kaptam egy hónapban. Ha részmunkaidős állást vállaltam volna, akkor elveszítettem volna a segélyt, s a félállásból származó jövedelemmel végeredményben kevesebb pénz maradt volna a zsebemben, mint ha egyáltalán nem dolgozom. Itt az ember vagy talál egy teljes munkaidős állást, vagy egyáltalán nem dolgozik” – világít rá a jelenlegi, „túlzottan bürokratikus” rendszer problémájára a 46 éves, kétgyermekes apa. Szerinte az alapjövedelem jó megoldást jelent azokra a kihívásokra, amelyeket a változó munkaerőpiaci folyamatok – az egyre nagyobb számú részmunkaidős állások, és a növekvő vállalkozói kedv – idéznek elő.
Az ötlet támogatói szerint nem csupán a fő célt lehet vele elérni, vagyis, hogy több ember kerüljön be a munkaerőpiacra, de a legkiszolgáltatottabbaknak sem kellene az első, „szembejövő” munkát elvállalni, hanem várhatnának egy jobb, perspektívát kínáló munkalehetőségre. Vagy éppenséggel javíthatnának az életminőségükön, és több időt fordíthatnának a családjukra, a környezetükre, és persze magukra. Sokak szerint az alapjövedelem jelenti majd a megoldást a robotok uralta munkaerőpiacon is: 2013-ban két oxfordi professzor, Carl Frey és Michael Osborne azt állította, hogy pár évtizeden belül Egyesült Államokban az állások 47 százalékát már gépek végzik az emberek helyett – emlékeztet a The Guardian.
Az égető kérdés azonban az, hogy mennyibe kerül mindez? Az alapjövedelemben részesülő Mika Ruusunen olyan jó ötletnek tartja a kísérletet, hogy azt nyilatkozta lapunknak: ha valóban bevezetnék, az sem zavarná, ha a projekt finanszírozása érdekében adót emelnének. Ruusunen azonban vélhetően nem szembesült még Olli Karkkainen kalkulációival. „Ha az alapjövedelmet valóban bevezetnék, és a kormány munkaviszonytól függetlenül minden felnőtt finn lakosnak fizetne, akkor rendkívül meg kellene emelni a személyi jövedelemadót. Ha a mostani 560 eurós alapjövedelemmel kalkulálunk, akkor 42 százalékra kelleni emelni az szja-t. De egyesek szerint az alapjövedelemnek fel kellene váltania az egész segélyezési rendszert: ez esetben magasabb lenne az alapjövedelem, és nem lenne semmilyen más segély. Ha ezért 1500 euróra emelnék az alapjövedelmet, akkor az szja-nak 80 százaléknak kellene lennie” – magyarázza a Népszavának Karkkainen, a Nordea bankcsoport közgazdásza.
A Helsinkiben élő elemző éppen ezért nem tartja valószínűnek, hogy a közeljövőben bevezetik az új rendszert, ám a kísérlet így is történelmi eredményekkel járhat: „Kutatói szempontból az a célunk, hogy több információnk legyen arról, hogy az emberek miként reagálnak a különböző anyagi ösztönzésre, s ez miként hat a munkaerőpiacra. Ezt a tudást később arra használhatjuk, hogy megreformáljuk a társadalombiztosítási és adórendszerünket.”