Audi;autógyártók;

- Leszálló ágban az Audi?

Tizedével csökkent tavaly a győri székhelyű Audi Hungaria Zrt. árbevétele; a 2015-ös 7,906 után 7,136 milliárd eurós adatot mutatott ki a társaság - hangzott el az Audi-konszern ingolstadti székhelyén tartott szerdai sajtótájékoztatón.

A győri üzemben 1 millió 926 ezer 638 motor és 122 ezer 975 jármű készült; ez 4,8, illetve 23,1 százalékos csökkenést jelent. Az alkalmazottak száma a tavalyi év utolsó napján 11 ezer 631 volt, ami 220-szal haladja meg az egy esztendővel korábbit.

Peter Kössler, az Audi Hungaria Zrt. igazgatóságának elnöke azt emelte ki: a kihívások ellenére is sikerült a társaságnak stabil termelési és pénzügyi számokat elérnie, hangsúlyozva, hogy a jövőben az eddigieknél is nagyobb hangsúlyt fektetnek a digitalizáció, az elektromos meghajtás és a fenntarthatóság témájára.

A tavalyi adatokat kommentálva arról beszélt: mind a motorokra, mind a járművekre erőteljes hatása volt a modellek kifutásának, új modellek belépésének, valamint külső hatásoknak.

Az új Q3-as gyártásának kezdetével kapcsolatban megjegyezte, azzal számolnak, hogy ez a modell "nem lesz kevésbé sikeres", mint a korábbi változat, és ezzel emelkedik a gyártott járművek száma.

Azt mondta, gőzerővel dolgoznak a gyártás előkészületein, épül a 80 ezer négyzetméteres karosszériaüzem és a 15 ezer négyzetméteres szerszámgyár. Megjegyezte: az Audi eddig mintegy 8,3 milliárd eurót, csak tavaly 302 milliót ruházott be Magyarországon, és a cég a beszállítókkal együtt körülbelül 30 ezer embernek biztosít megélhetést.

Ismertette: ötmillió négyzetméteren kilenc motorcsaládot és négy járműmodellt gyártanak jelenleg a győri üzemben, ahol megkezdik az elektromos motorok gyártását is, amelyeket először a konszern brüsszeli gyárában építenek járművekbe.

Knáb Erzsébet személyügyi vezető egy kérdésre válaszolva arról beszélt: az elektromos motorgyártás kezdetére háromszáz, a Q3-hoz kétezer munkatársat képeznek át, de tervezik a létszám bővítését is. Nagyon jó lehetőséget látnak álláshelyeik betöltésére azzal, hogy részt vesznek a duális képzésben, ennek keretében tavaly csaknem ezer gyakornokot fogadott a gyár.
Knáb Erzsébet közölte: a győri üzem dolgozói havi alap- és mozgóbérük 84,5 százalékát kapják meg prémiumként.

A bukaresti külügyminisztérium körlevélben kérte a világ különböző országaiban szolgálatot teljesítő román diplomatáktól, hogy vegyenek részt a magyar nemzeti ünnep alkalmából rendezett fogadásokon - erősítette meg szerdán az MTI-nek Paul Ciocoiu külügyi szóvivő a Hotnews.ro értesülését.