Tudomány;űrhajózás;Holdutazás;

Illusztráció: Thinkstock

- Űrhajósokat toboroznak a Holdra

Nyílt pályázaton keres űrhajósokat a holdutazáshoz a Roszkoszmosz - jelentette be az orosz űrkutatási vállalat igazgatóhelyettese, Alekszandr Ivanov keddi moszkvai sajtótájékoztatóján.

A már kedden elkezdődött és az év végéig tartó válogatáson átjutó jelentkezők a Fegyeracija típusú űrhajó első repülésein vesznek majd részt, és indulhatnak útra később a Hold felé. 

A Roszkoszmosz honlapján közölt felvételi feltételek szerint a feladatra olyan, 35 évnél fiatalabb orosz állampolgárok jelentkezést várják, akik mérnöki, tudományos vagy repülési szakdiplomával rendelkeznek, valamint tapasztalatokat szereztek a repülőgép- és a rakétagyártásban, illetve az űriparban.

Viktor Szadovszkij, a Lomonoszov Moszkvai Állami Egyetem rektora ugyancsak kedden közölte, hogy a felsőoktatási intézmény szeptembertől mintegy 100 hallgatót vesz fel űrkutatási szakára. A kar összehangolja majd tevékenységét a szakterületen működő cégekkel és intézményekkel, többek között a Roszkoszmosszal, az Enyergija űrrakéta-építő vállalattal és az Űrkutatási Intézettel. A Lomonoszov egyetem tavaly novemberben jelentette be, hogy űrkutatási szakot készül indítani, amelyen űrhajósokat és más szakembereket fognak képezni az ágazat számára.

Tarlós Istvánnak lennének komoly kérései, hogy elgondolkodjon a 2019-es főpolgármester-választáson való induláson, ugyanakkor szerinte a válaszadásnak még nem jött el az ideje.