Hollandia;Törökország;összetűzés;

Fotó: Chris McGrath/Getty Images

- Erdogan móresre tanítaná Hollandiát

Mevlüt Cavusoglu Hollandiában nem, Franciaországban viszont megtarthatta kampányrendezvényét. A török külügyminiszter Metzben találkozott az ottani török közösséggel, de nem csak az elnöki jogkörök kiterjesztéséről döntő török népszavazás került szóba - tudósít az Euronews. Hollandiát a demokrácia fővárosának nevezik. Én ezt idézőjelbe teszem, mert valójában a fasizmus fővárosa – jelentette ki.

A holland hatóságok nem csak Cavusoglut, hanem a török családügyi minisztert sem látták szívesen Rotterdamban szombaton. Emiatt kétezer török tüntetése fordult át zavargásokba éjszaka, amit vízágyúval sikerült feloszlatni hajnalra. 12 embert őrizetbe vettek. A holland kormányfő már korábban jelezte Ankarának, hogy ne jöjjön török miniszter holland állampolgárokat agitálni.

 Néhány török politikus a nácizmussal és a fasizmussal mossa össze Hollandia nevét. Ezt az országot, mint a rotterdami polgármester is rámutatott tegnap, a második világháborúban a nácik lebombázták. Tehát teljességgel elfogadhatatlan ez a beszéd, erre nem lehet semmiféle mentség – fogalmazott Mark Rutte az Amszterdam melletti Scheveningenben.

A török államfő – aki korábban a német és a holland kormányt is lenácizta – egy vasárnapi kampányrendezvényén tovább szította a diplomáciai háborút Kocaeliben.  Hollandia nem egy Európai Uniós országra emlékeztet, sokkal inkább egy banánköztársaságnak tűnik – tüzelte hallgatóságát Recep Tayyip Erdogan. A világ tanúja annak, miként oktatják ki Törökországot az emberi jogokról, demokráciáról, jogállamiságról, miközben ők ezektől az értékektől nagyon messze járnak - hangoztatta a magyar fülnek nem ismeretlen szavakat.

A török államfő azt ígérte, Hollandia megfizeti az árát annak, hogy feláldozza a török-holland kapcsolatokat a szerdai, hollandiai választásokért. Azt mondta, “majd mi megtanítjuk nekik, mi az a nemzetközi diplomácia”.

Szembe kell nézni a globalizáció hibáival, és fel kell építeni egy új, igazságos, élhető világrendet - hangsúlyozta Martin Schulz, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kancellárjelöltje hétfőn Berlinben, a Progresszív Szövetség (PA) nevű baloldali világszervezet konferenciáján.