tüntetés;Kijev;prostitúció;szexmunkások;

- Szexmunkások tüntettek Kijevben

Szexmunkások vonultak fel az ukrán fővárosban pénteken, hogy követeljék a prostitúciót tiltó törvény eltörlését.

A megmozdulást a szexmunkások nemzetközi jogvédő napján rendezték. Ukrajnában ez volt az első ilyen demonstráció, amelyen nem sok - helyszíni jelentések szerint mintegy kéttucatnyi - prostituált és polgárjogi aktivista vett részt.

A tüntetők "Szexmunka, nem bűncselekmény" feliratú transzparenssel előbb a parlament és a kormány épülete elé vonultak, hogy átadhassák azt a törvényjavaslatot, amelyet a prostitúció legalizálásáról készítettek, de nem engedték be őket. Ezután az elnöki hivatal elé mentek, ahol kijött hozzájuk a hivatal egy képviselője, és átvette tőlük a törvényjavaslatot.

A menet biztonságára néhány rendőr vigyázott. Közben a parlament előtt ellentüntetők is összegyűltek, akik a hagyományos családi értékek mellett, illetve általában a prostitúció jelensége ellen demonstráltak. A két csoport között nem történt összetűzés, a szexmunkások felvonulása Kijev központjában békésen, atrocitások nélkül zajlott le.

Ukrajnában a büntető törvénykönyv alapján prostitúcióért pénzbírságot szabnak ki, amelynek mértéke első esetben 85-170 hrivnya (900-1800 forint), ismétlődő elkövetés esetén pedig 136-255 hrivnya (1470-2750 forint) közötti összeg.

Jogvédő szervezetek adatai alapján jelenleg mintegy 80 ezren élnek prostitúcióból a 43 millió lakosú Ukrajnában.

A függetlenként induló Emmanuel Macron volt szocialista gazdasági miniszter átvette a vezetést Marine le Pentől, a radikális jobboldalinak tartott Nemzeti Front elnökétől a hat hét múlva esedékes francia elnökválasztás első fordulójában - derült ki az Odoxa közvélemény-kutatási intézet felméréséből, amelyet pénteken hozott nyilvánosságra a France2 francia közszolgálati televízió.