feloszlatás;képviselő-testület;Vértesacsa;

- Feloszlatta magát a képviselő-testület Vértesacsán

Feloszlatta magát a vértesacsai képviselő-testület, a hét politikusból négyen szavaztak a feloszlatás mellett - tájékoztatott a Fejér megyei község polgármestere pénteken.

Kovács Zoltán (független) elmondta, hogy a négy képviselő, még kedden, írásbeli indítványában azzal indokolta döntését, hogy az önkormányzat a kiírt pályázatokat nem megfelelően használta ki, és azt is kifogásolták, hogy településfejlesztési elképzelései nem egyeztek meg a képviselők fejlesztési terveivel. Az időközi polgármester- és képviselőválasztás kiírásáról a helyi választási bizottság dönt.  A vértesacsai képviselő-testület valamennyi tagja független volt.

Pityinger László, a VIII. kerületben  függetlenként induló polgármester-jelölt a Hír TV Magyarország élőben című műsorában nyilatkozott arról, hogy bármely párttal együttműködött volna céljai - elsősorban a fiatalok helyzetének javítása - érdekében. Szerinte mindenki képes jó irányba változni, így Orbán Viktor, Mészáros Lőrinc vagy épp Rogán Antal is.