Botka László;baloldali összefogás;

- Szárnyal Botka László népszerűsége

A teljes lakosság 32 százaléka sosem szavazna baloldali pártra, akik viszont igen, toronymagasan Botka Lászlóban látják a balliberális oldal miniszterelnök-jelöltjét – derült ki egy reprezentatív kutatásból, amely azt is kimutatta, hogy a demokratikus erők összefogásának gyakorlatilag elenyésző a támogatottsága.

Az ismert politikai szereplők közül a magyar lakosság jelenleg egyértelműen Botka Lászlót látja a balliberális oldal miniszterelnök-jelöltjének - mutatta ki a magyar nemzet politikai értékrendje 2. című kutatás. Szeged polgármesterének 10,7 százalékos támogatottsága után a dobogó következő fokán Majtényi László áll a maga 2,2 százalékával, míg a bronzérmes Dobrev Klára 2 százalékkal. Juhász Péter, Surányi György, és Andor László az 1 százalék közeli tartományban tartózkodnak - számolt be a kutatás eredményéről az atv.hu.

Az elemzésből kiderült az is, hogy Botka László szavazóbázisa eltér az MSZP szavazóbázisától és képes a magukat polgárinak (20,6%) és jobboldalinak valló szavazókat (13,1%) is megszólítani. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje természetesen a baloldali érzelműek között a legnépszerűbb (22,4%), de vannak tartalékai a liberálisok között (8,4%) is. Érdekes, hogy a valós értékpreferencia alapján leginkább azok támogatják, akiknek fontosak a hagyományos értékek és a szociális érzékenység.

A kutatás szerint Botka képes lehet az MSZP és a baloldal szavazóbázisa mellett a pártnélkülieket is megszólítani. Mindenképpen mellette szól, hogy több ciklus óta sikeres városvezető, és úgy tűnik, nem része az MSZP-ben zajló politikai alkuknak, mivel a nyári tisztújításon saját pártja szavazta ki a választmányi elnöki székből.

Az úgynevezett baloldali összefogásnak ezzel szemben kifejezetten csekély a támogatottsága a megcélzott választói rétegek körében. Egy MSZP-DK-Együtt-féle összefogás 12,8 százalékot, egy új polgári párt és a civilek összefogása 9,8 százalékot, a Jobbik-LMP pedig csak 9,5 százalékot kapna, ha most vasárnap lennének a választások. A részletes bontásban jól látszik, hogy egy Botka László vezette MSZP, vagy Vona Gábor vezette Jobbik erősebb lenne önmagában, mint egy bármilyen összefogás részeként.

Pályakarbantartás miatt pótlóbusz jár hétfőn üzemkezdettől várhatóan március 19-ig a fogaskerekű helyett egy szakaszon, a Széchenyi-hegy és a Svábhegy között.