Reflex;gázolás;Heidelberg;

- Gázolásos akció Heidelbergben

Egy 73 éves járókelő halt bele sérüléseibe, amikor Heidelbergben egy gépkocsi a járdára hajtott, s több személyt gázolt el, s hármat sebesített meg. A másik két személy könnyebb sérüléseket szenvedett: egy 32 éves osztrák férfiról és feleségéről, egy 29 esztendős nőről van szó. Egyiküket sem kellett kórházba szállítani.

Az eset szombaton 16 óra körül történt, Heidelberg belvárosában, a Bismarck térnél – közölte a helyi rendőrség szóvivője. A feltételezett elkövető a helyi pékség előtt hajtott fel a járdára. A gázolás után a férfi késsel menekült el a helyszínről. Egy járókelő értesítette a rendőrséget. Később az egyik rendőr rálőtt a férfira, akit súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba. Közlések szerint a férfi 35 éves német állampolgár. Járművét Hamburgban bérelhette.

Nagy kérdés azonban, mi lehetett a férfi motívuma. A 2015-ös nizzai és a 2016-os berlini merénylet kapcsán – mindkétszer gázolásos merénylet történt – felmerült a terrorizmus gyanúja. Ugyanakkor a rendőrség közlése szerint nincs okuk feltételezni, hogy terrortámadás történt volna. Az elkövető egyelőre nincs kihallgatható állapotban. Nem zárható ki, hogy az elkövető pszichés problémákkal küzd.

A Baden-Württembergben található Heidelbergben mintegy 150 ezren élnek. Rendkívül békés város, kevés bűncselekménnyel. A helyiek megdöbbentek az eset kapcsán, de – mint egy szemtanú közölte – „nem félünk. A félelem nem jelent megoldást”.

 Részeg volt a sofőr
Felvonulást néző tömegbe hajtott egy teherautót vezető férfi szombaton este New Orleansban, legalább 28 embert elgázolt. Feltehetően ittas volt a sofőr, és nem terrorista támadás történt - írta az MTI. A rendőrség szóvivője szerint a sérültek közül 21-et kellett kórházba vinni, többük állapota válságos.
Egy szemtanú elmondása szerint a teherautó vezetője úgy tűnt, alig volt magánál, és mintha fogalma se lett volna arról, mit tett. New Orleans rendőrfőnöke közölte, hogy őrizetbe vettek egy személyt a történtek után, és nyomozás indult ellene ittas vezetés miatt. A rendőrfőnök egyúttal azt mondta, hogy nem merül fel terrorizmus gyanúja az eset kapcsán.

Egyre nagyobb a riadalom a németországi Zöldeknél. A környezetvédők sosem álltak ennyire rosszul a 2013 szeptemberi választás óta, mint most, s teljesen egyértelmű, hogy a szociáldemokraták népszerűsége gyors emelkedésének ők a legnagyobb kárvallottjai. A Zöldek sok támogatója úgy gondolkodik, inkább az SPD-re szavaznának, ha most rendeznének választást, mert Martin Schulz kancellárjelöltségével reális esély mutatkozik a kereszténydemokraták, illetve Angela Merkel legyőzésére.