polgármester;Izsák;

- Százmilliók Izsák polgármesterének

Több mint 190 millió forintnyi támogatáshoz jutott tavaly Izsák fideszes polgármestere, közeli családtagjai és a hozzá köthető cégek. Mondok Józsefék egy évvel korábban 133,4 millió forintnyi EU-s és hazai támogatást vett fel különböző pályázatokon - számolta össze a 444.

A portál szerint a pénzek nagy része mezőgazdasági támogatás, a Mondok-családnak ugyanis komoly földbirtokai vannak Karád környékén. A polgármester akkor került a köztudatba, amikor kiderült: egyik cége 2014-ben 35 millió forintot nyert egy vadászház építésére, amely 2015-ben készen is lett, Mondok pedig beköltözött az ingatlanba. A Magyar Államkincstár rendkívüli vizsgálatot indított az ügyben. Később az Index írt arról, hogy a Mondok-család a Somogy megyei Karádon is épített egy panziót pályázati pénzből, de még a helyiek sem igen tudnak a szálláshelyről.

Mintegy másfél milliárd forintot különített el a kormány egy kisvárdai sportszálló és apartmanház építésére - derült ki a Magyar Közlönyből. A pénzt a "Tokaj, Felső-Tisza és Nyírség kiemelt turisztikai fejlesztési térség meghatározásáról" szóló rendelkezésében különítette el a kormány Seszták Miklós fejlesztési miniszter városának.