LMP;Botka;

Népszava fotó

- Botka László találkozott az LMP vezetőivel

A szocialisták miniszterelnök-jelöltje, Molnár Gyula pártelnök társaságában érkezett a találkozóra a Képviselői Irodaházba. Botka László még szombaton bejelentette, megkezdi az egyeztetést a demokratikus ellenzéki pártokkal. Az LMP megerősítette: önállóan készül a 2018-as választásra.

Szeged polgármestere szombaton állította: igenis lát esélyt arra, hogy az általa vázolt program többséget kap, hiszen "Magyarország változást kíván: a szavazók többsége azt akarja, hogy olyan vezetők vegyék kezükben az irányítást, akik nem taposnak az emberek fejére", akiknek elveik vannak, nem kérnek a 2010 előtti önpusztító kormányprogramokból, de nem vevők a 2010 utáni urizálásra és arroganciára sem. "A megújuló baloldalnak ezt a választói akaratot kell képviselnie" - tette egyértelművé, "a szocialistáknak be kell bizonyítaniuk, hogy a baloldal vezető erejeként tanultak, tanultunk a hibáinkból". Bocsánatot kért azoktól a választóktól, akik azért fordultak el tőlük, mert ők nem a képviseletükkel, hanem csak a posztosztogatással voltak elfoglalva. "Ilyen többet nem fordulhat elő" - fogalmazott, majd pedig kijelentette: "soha többé nem hagyjuk a választóinkat cserben".

Az MSZP miniszterelnök-jelöltje a Jobbikból nem kér, de megpróbál megegyezni minden demokratikus, demokratikusan gondolkodó párttal, erővel. Ugyanakkor hangsúlyozta: "nem fogok elvtelen kompromisszumokat kötni", ha a partnerek "elfogadják a feltételeimet, akkor győztes csapathoz fognak tartozni". Szerinte most, s a következő hetekben "kiderül, ki az igazi demokrata, s ki az, aki csak papol Orbán leváltásáról".

Az LMP önállóan készül a választásra
Az MSZP kérésére az LMP vezetői szerdán megbeszélést folytattak Botka Lászlóval, a szocialista párt elnöksége által támogatott miniszterelnök-jelölttel - közölte az LMP.
Megerősítették: az LMP önállóan készül a 2018-as választásra és mind a 106 választókerületben saját jelöltet állít. Ezt a megbeszélésen az MSZP számára is egyértelművé tették - áll a közleményben.
A párt tudatta, Szél Bernadett és Hadházy Ákos társelnökök, valamint Ungár Péter elnökségi tag a találkozón megerősítette, hogy konkrét szakpolitikai javaslatok mentén továbbra is leülnek tárgyalni akár a szocialistákkal, akár bármely más párttal. Az LMP a megbeszélésen az ügynöktörvény, a dolgozói szegénység, illetve a munkaerőhiány felszámolására vonatkozó javaslatcsomag és a párt antikorrupciós programjának támogatására kérte a szocialistákat. "Erős LMP nélkül nincs kormányváltás és hiszünk abban, hogy 2018-ban a kormány leváltható" - írták.

Szabó Tímea, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke parlamenti indítványban kezdeményezi, hogy a kedvezményes honosítás során csak fényképes igazolvánnyal lehessen magyar útlevelet kapni.