Trump;

- Trump kinevezte Flynn utódát

Donald Trump megtalálta új nemzetbiztonsági tanácsadóját: az 54 éves H.R. McMaster altábornagyot nevezte ki tegnap a kétes orosz kapcsolatai, s Mike Pence alelnök félrevezetése miatt a minap leváltott Michael Flynn helyére. 

Az amerikai elnök floridai rezidenciáján, Mar-a-Lagóban jelentette be a döntését. A hosszú hétvégén négy jelöltet is meghallgatott, miután első választottja, Robert Harward altengernagy, a haditengerészet egykori kommandósa elhárította a felkérést. Ugyancsak nemet mondott David Petraeus, volt iraki és afganisztáni főparancsnok, egykori CIA-igazgató. Trump ezután John Boltonnal, Bush egykori ENSZ-nagykövetével is tárgyalt, a héjának tartott Boltont ugyan kevesen kedvelték, de komoly kormányzati tapasztalattal rendelkezett.

Herbert Raymond McMaster maga is szolgált az iraki és az afganisztáni fronton, Trump úgy mutatta be, mint rendkívül tehetséges és rendkívül tapasztalt embert, aki nagy tiszteletnek örvend a fegyveres erőknél. Az altábornagyot kiváló katonai stratégának tartják, a Time magazin 2014-ben a világ 100 legbefolyásosabb embere közé választotta. Az új nemzetbiztonsági tanácsadónak nem lesz könnyű dolga, hiszen egy kaotikus fehér házi stábhoz csatlakozik. Nem tudni, hogy McMaster a nemzetbiztonsági tanács összetételét illetően támasztott-e feltételeket.

Az előzőleg felkért Bob Harward azért nem vállalta a fontos állást, mivel Trumptól nem kapott szabad kezet arra, hogy maga állíthassa össze csapatát. Az elnök a nemzetbiztonsági tanács tagjai közé a Breitbart szélsőjobboldali portál volt főnökét, legellentmondásosabb tanácsadóját, Steve Bannont is delegálta. McMaster arról is híres, hogy mindig megmondja a véleményét, azok közé a katonák közé tartozott, aki bírálták George W. Bush iraki háborúját.

Az utóbbi időben - a hírek továbbadójának tapasztalatai szerint - rendkívüli módon megszaporodtak a tűzesetek, amelyek gyakran követelnek halálos áldozatokat. Karácsony környékén általában a figyelmetlen gyertyagyújtással magyarázzák a szakemberek a tragikus esetek bekövetkeztét, de most február végefelé járunk, és szinte naponta érkeznek a katasztrófavédelemtől ehhez hasonló hírek: