Horvátország;filmipar;

- Botrány robbant ki a filmiparban a politikai befolyás miatt

Hűtlen kezelés vádja miatt robbant ki botrány a horvát filmiparban, színészek, rendezők és producerek a horvát film védelmét követelik a politikai befolyással szemben - közölte a N1 horvát kereskedelmi csatorna hétfőn.

Az Elszakadt a film (Puk'o nam je film) elnevezésű kezdeményezés, amelyet 600 filmrendező, színész, producer, valamint színházi szakember és irodalmár írt alá a múlt héten, azt kéri, hogy fogadja őket Andrej Plenkovic horvát kormányfő.

Antonio Nuic filmrendező hétfőn, a zágrábi Európa moziban tartott tiltakozó megmozduláson arról beszélt, hogy a filmiparban a "helyzet riasztó". Nuic szerint "dilettánsok" akarják irányítani a horvát filmgyártást, és "briliáns ötleteikkel megpróbálnak uralkodni a társadalom felett, miközben semmit sem értenek a szakmához". 

A filmgyártást támogató horvát audiovizuális központ (HAVC) ellen még Zlatko Hasanbegovic volt kulturális miniszter indított kampányt 2016-ban. Szavai szerint ugyanis az egész jelenlegi filmes rendszert Horvátországban "fel kellene oszlatni". Azzal vádolta a szervezetet, hogy nem átláthatóan kezelte a rendelkezésre álló pénzeket, valamint az anyagi javak elosztásával sem értett egyet.

A HAVC elnöke, Hrvoje Hribar február elején mondott le posztjáról, miután az állami számvevőszék hűtlen kezelést állapított meg nála, amit ő elutasított. Újságíróknak korábban úgy nyilatkozott: tiszteletben tartja a számvevőszék véleményét, még ha ő személyesen, és a HAVC vezetése sem ért egyet vele, távozását pedig azzal indokolta: nem akarja, hogy személyét ért támadások miatt a központ szenvedjen.

A számvevőszék vizsgálata rámutatott, hogy Hrvoje Hribar 50 ezer kuna (2 millió forint) feletti összegekre kötött szerződéseket úgy, hogy nem kérte az igazgatótanács beleegyezését, valamint 200 ezer kuna (8 millió forint) felett osztott ki támogatásokat az alapító, a kulturális minisztérium beleegyezése nélkül, ami nincs összhangban a szervezet alapszabályával és hatályos törvényekkel.

A vizsgálat azt is bebizonyította, hogy a HAVC igazgatóbizottsága 2015-ben nem hozott határozatot a pénzügyi tervekről és nem szavazott a költségvetésről. 

A HAVC igazgatósága szerint azonban ha a minisztérium döntene minden egyes támogatás odaítéléséről (amire szerintük egyáltalán nincsenek berendezkedve), az veszélyeztetné a központ önállóságát és szakmai függetlenségét. 

A hétfői rendezvényt többször hangos bekiabálások zavarták meg. Hol a pénz? és Tolvajok! jelzőkkel illeték a köztiszteletben álló felszólalókat a tömegből bekiabálók. 

Az Elszakadt a film kezdeményezés azt kéri a kulturális minisztériumtól, valamint a kormánytól és a parlamenttől, hogy dolgozzon ki olyan jogi keretet, amely megtartja a támogatások elosztásának jelenlegi gyakorlatát és politikai befolyás nélküli filmgyártást biztosít. 

Mint mondták: a művészet szabadsága és sokszínűsége alapvető érték. A társadalom nehezen tudja megőrizni ezeket az értékeket olyan független intézmények nélkül, amelyeknek kreatív döntéseire nincsenek befolyással politikai elvárások és a politikusok egyéni érdekei - tették hozzá.

Elhunyt Vitalij Csurkin, Oroszország állandó ENSZ-képviselője - közölte hétfőn az orosz külügyminisztérium.