EU;LMP;Orbán Viktor;

- LMP: Orbán a perifériára sodorja Magyarországot

Az LMP európai parlamenti képviselője szerint a magyar kormány hiába követel nagyobb szuverenitást az Európai Unióban, ezzel csak azt éri el, hogy a közösség magországai Magyarország nélkül valósítják meg a szorosabb integrációt, így a két- vagy többsebességes Európában a perifériára szorulunk. 

Meszerics Tamás pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján az unió belső reformját érintő, a héten az Európai Parlament által tárgyalt állásfoglalásokra hívta fel a figyelmet, amelyek szerinte azt tükrözik: "a kétsebességes Európa nem lesz, hanem van".

Miközben a reformtervek is arra irányulnak, hogy egyes kihívások a gazdasági válságtól a migrációig komolyabb európai együttműködést igényelnek, a visegrádi országokon belül a magyar és a lengyel kormány egyre inkább azt hangoztatja: a nemzetállamoknak vissza kell adni bizonyos jogosultságokat - ismertette az LMP politikusa, aki azonban esélytelennek látja, hogy ez megvalósuljon.

Szerinte a nyugat-európai országok válasza ehelyett az lesz, hogy a szorosabb együttműködésből kihagyják az ellenlábas országokat, ez két- vagy többsebességes Európát eredményez, amelyben Magyarország kimarad a fontosabb döntések meghozatalából. Példaként az európai pénzügyminiszteri poszt létrehozatalát hozta, amelynek betöltője ránk nézve is jelentős hatású döntéseket hozhat majd anélkül, hogy arra Magyarországnak hatása lenne.

Meszerics Tamás kijelentette: ahelyett, hogy Orbán Viktor "kétes értékű prófétai szerepet" venne magára, inkább arról kellene beszélni, Magyarország milyen feltételekkel venne részt ebben az európai együttműködésben.

Óva intette az olimpiával kapcsolatos reagálásoktól a kormánypárti képviselőket a miniszterelnök a Fidesz-KDNP kihelyezett frakcióülésén. Orbán Viktor a hvg.hu értesülése szerint azt mondta: nem a kormány vagy a Fidesz, hanem Budapest ügye az olimpia, a Momentum Mozgalom és az ellenzék pedig Los Angeles és Párizs ügynökeként árulta el a budapestieket - írja a hvg.hu.