MSZP;Majtényi László;

Varga László frakcióvezető-helyettes, Majtényi László egyetemi tanár, Tóth Bertalan frakcióvezető az MSZP évadnyitó frakcióülésé

- Majtényi mellett döntött az MSZP-frakció

Az MSZP-frakció úgy döntött, hogy Majtényi Lászlót, az Eötvös Károly Intézet elnökét ajánlja köztársaságielnök-jelöltnek - mondta Tóth Bertalan frakcióvezető szerdán Budapesten a képviselőcsoport évadnyitó ülése szünetében tartott sajtótájékoztatón. Majtényi László az ország szabadságának helyreállítását nevezte az egyik legfontosabb célkitűzésnek.

A volt ombudsman szerint a Fidesz-kormány elvette az ország, a személyek szabadságát, az autonómiák utolsó kis darabkáit próbálják most megvédeni. Vissza kell szereznünk a szabadságot - közölte, jelezve, erről szól programja. "Arra még megvan a szabadságunk, hogy a Paris Saint-Germain és a Barcelona meccsét megnézzük" - folytatta - , de amikor a közügyekben próbál egy polgár fellépni, akkor egyre gyakrabban lehet érezni a szabadsága korlátozását. Felidézte, hogy a civilek javasolták köztársaságielnök-jelöltnek, és azért mondott igent, mert azt gondolta, hogy így lehetősége lesz a szabad, demokratikus, szolidáris Magyarországról beszélni. Hozzátette: az alaptörvény szerint a köztársasági elnöknek a nemzet egységét kell kifejeznie.

Majtényi László szerint ebben korábbi ombudsmanként van egy kis tapasztalata. Kitért arra is, jelölésének feltétele volt az, hogy az alkotmányosságot helyre kell állítani, biztosítani kell a szabad választást és a szabad sajtót, állami fellépésre van szükség az elviselhetetlen szegénységgel szemben és fel kell lépni az államot átható korrupció ellen.

Jelezte, az LMP elnökségének kérésére programja kiegészült a fenntartható fejlődés követelésével és a jövő nemzedékek érdekeinek képviseletével. Hozzátette: az MSZP-frakció mindezeket a programpontokat a magáénak érzi.

Tóth Bertalan közölte, támogatásuk azt jelenti, hogy a szocialista képviselők aláírják a Majtényi László ajánlóíveit és tavaszi titkos parlamenti választáson rá fognak szavazni.

Tóth Bertalan, Majtényi László és Molnár Gyula

Tóth Bertalan, Majtényi László és Molnár Gyula

Molnár Gyula, az MSZP elnöke elmondta, olyan jelöltet kerestek, aki képes bemutatni, mit jelent számukra a negyedik magyar köztársaság. Hozzátette: azért is szorgalmazták közös ellenzéki köztársaságielnök-jelölt állítását, mert az elmúlt években pártpolitikusok kiüresítették ezt az intézményt.

Úgy fogalmazott, az 1989-ben létrehozott köztársaságot szétverték, és bár nagyon szerettek volna most a köztársaságnak elnököt jelölni, de csak köztársasági elnököt tudnak jelölni. Jelezte, azon fognak dolgozni a következő években, hogy visszaállítsák Magyarországon az alkotmányosságot.

Kérdésre válaszolva Majtényi László beszélt arról, hogy az általa vezetett Eötvös Károly Intézet számos, de rendkívül szegényes forrásból működik, a források között van például a Soros Alapítvány is. A bevételükkel fillérre elszámolnak, gazdálkodásuk teljesen transzparens, a közhasznúsági jelentés a honlapjukon elérhető - mondta.

Molnár Gyula azt mondta, hogy az MSZP gazdálkodása is átlátható. A pártelnököt kérdezték a választási együttműködéssel kapcsolatos ellenzéki egyeztetésekről, de Molnár Gyula nem kívánt részletekbe bocsátkozni. Jelezte ugyanakkor, hogy Botka Lászlóval, Szeged szocialista polgármesterével - akit az MSZP miniszterelnök-jelöltnek javasol és a frakcióülésen is részt vett - azon dolgoznak a háttérben, hogyan lehet a legszélesebb együttműködést létrehozni.

 

Hazahozták Veronából és a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ - Honvédkórházban kezelik tovább a veronai buszbaleset egyik, súlyos égési sérüléseket szenvedett sérültjét - közölte Tamás Róbert, az intézmény orvosigazgatója szerdán sajtótájékoztatón.