Hirdetések;MSZP;feljelentés;lehallgatási botrány;MTVA;

- MTVA lehallgatási botrány - Az MSZP feljelentést tesz

Az MSZP hivatali visszaélés miatt feljelentést tesz, mivel az MTVA lehallgatási botrányában az ügyészség - azért, hogy egy fideszes politikust megmentsen - több bűncselekmény elkövetése ellenére sem hajlandó nyomozni - írja közleményében a szocialista párt.  

Az ügyészség nem jogszabály-értelmezési, hanem morális problémákkal küzd. Ezt igazolja, hogy nem csak Péterfalvi Attila, az adatvédelmi hatóság elnöke szerint történhetett jogsértés az MTVA lehallgatási botrányában, hanem az ügyészség eddigi gyakorlata is azt mutatja, hogy az ilyen esetekben eddig mindig vádat emeltek. Az ügyészség védekezése – miszerint „az MTVA irodái, illetve tárgyalói nem lehetnek a tiltott adatszerzés elkövetésének helyszínei" – jogilag helytelen értelmezés, erkölcsileg pedig elfogadhatatlan, mivel egy fideszes politikust próbálnak menteni.

Az ügyészség továbbra is azt politikailag motivált gyakorlatot folytatja, hogy ellenzéki politikusok ellen koncepciós eljárásokat kreálnak, amelyek sorra elbuknak a bíróság előtt, míg a fideszes politikusokat nyilvánvaló bűncselekmény esetén sem vonják felelősségre. Itt az ideje, hogy Polt Péter fideszes pártkatona végre felvállalja a valódi énjét és beüljön a Fidesz-frakcióba, s ezzel átadja a legfőbb ügyészi pozíciót egy politikailag semleges szakembernek - zárul az MSZP közleménye. 



A Kúria megszüntette Budaházy György és két vádlott-társa előzetes letartóztatását, mindhárman házi őrizetbe kerültek - erősítette meg a hétfői sajtóhíreket a legfelsőbb bírói fórum sajtótitkársága. A tájékoztatás szerint mozgásukat nyomkövetővel figyelik.