lehallgatás;bírálat;MTVA;ügyésszég;Péterfalvi;

- Péterfalvi bírálta a főügyészséget

Az eszközöket nem rendvédelmi szerv vagy nemzetbiztonsági szolgálat telepítette, de nekik is csak úgy lenne erre jogalapjuk, ha a bíróság vagy bizonyos esetekben az Igazságügyi Minisztérium engedélyt ad rá, ha minden úgy történt, ahogy a sajtóban megjelent, akkor jogsértés történhetett - írta a hvg.hu-nak megküldött állásfoglalásában Péterfalvi Attila. 

Ismert, a közmédia székházában tavaly tavasszal találtak poloskákat többek között Vaszily Miklós vezérigazgató irodájában. Az ügyben a Fővárosi Főügyészség február elején szüntette meg a nyomozást, mert szerintük az MTVA irodáiban, illetve tárgyalóiban ezt nem lehet tiltott adatszerzést elkövetni. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) vezetője szerint azonban a büntetőeljárásról, illetve a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvény is minden magánhelyiséget és magánjárművet is ebbe a körbe vesz, nem csak a "lakást".

Tizenkilencedik évértékelőjén, pénteken Orbán Viktor kormányfő öt pontba foglalta, milyen területeken kell 2017-ben a nemzeti önrendelkezés jegyében csatáznia az országnak Brüsszellel. Az egyik a menekültkérdés volt.