Az pedig igazi varázslat volt, ahogy a történet magába szívta a nézőket, s szép fokozatosan teljesen a hatása alá kerítette. Ilyen mély, feszült csöndet, mint ami a többemeletes nézőtéren támadt, ritkán tapasztalni a moziban. De azt a kuncogástól a hangos nevetségig végigzongorázó vidámságot is ritkán éli meg az ember manapság, ami a hideg-meleg hangulatváltások különleges humorát fogadta.
Enyedi és színészei kíméletlenül rabul ejtették a nézőt: hol egyetlen pisszenés nélkül, hol hangosan nevetve éltek együtt a történettel. Az álmukban szarvasokként találkozó, az ébrenlétben viszont akaratlanul egymást folyvást megsebző főhősökkel Enyedi egy olyan szerelmes történetet mesél, ami tele van meglepetéssel, varázslattal, fájdalommal, magánnyal és humorral – s ettől a szokatlan érzelmi-hangulati telítettségtől lett a bemutató varázslatos.
A film végén a közönség az utolsó névig a helyén maradva várta ki a vége főcímlistát, ezután tört ki a viharos taps. Hangos bekiáltások, bravózás és kurjantások jeleztek, itt egy elragadtatott nézőtér mond hálát az alkotóknak. Enyedi Ildikó a színpadra lépve megköszönte a számára sokat jelentő pillanatot, a közönség szeretetét. Sorba mentek ki mellé a színpadra az alkotótársai is, a két mellékszereplő, Tenki Réka és Nagy Ervin után a két főszereplő, Morcsányi Géza és Borbély Alexandra, akiket kiváltképpen hangos tetszésnyilvánítás fogadott. Herbai Máté operatőr, Muhi András, Mesterházy Ernő és Mécs Mónika producerek után Enyedi Ildikó felhívta a színpadra a filmstáb valamennyi tagját, akik átugrottak Berlinbe, mert fontosnak érezték, hogy a film világpremierjét személyesen is ünnepeljék. Egy meglepő és nagyon szerethető film után vidám látvány volt, ahogy a boldog társaság betöltötte a hatalmas színpadot.