egyház;Ausztrália;pedofília;

- A klérus hét százaléka pedofil?

Ausztráliában a papok összességében hét százalékát vádolják pedofíliával. Legalábbis 1950-2010 között a klérus ekkora hányada követhetett el szexuális visszaélést kiskorúak ellen – derül ki egy a témában készült dokumentumból. 

Egy vizsgálóbizottság már 2013 óta gyűjti az erre vonatkozó adatokat, s ennek alapján jutott erre a következtetésre. Számos tanút hallgattak meg az eltelt négy év folyamán. A bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a hatvan év alatt összesen 4444 pedofília esetet jegyeztek fel. Egyes egyházmegyékben azonban a kiskorúakat bántalmazó papok aránya a 15 százalékot is elérhette.

A jelentés egyik készítője, Gail Furness megállapította, hogy a bűncselekmények feltárásáért semmit sem tettek, időnként magát az áldozatot büntették meg. Az érintett papok büntetése mindössze annyi volt, hogy máshová helyezték át őket. Az új helyen semmit sem tudtak sötét múltjukról.

Az áldozatok átlagéletkora tíz év volt a lányok és 11 év a fiúk esetében. Különösen drámai volt a helyzet a St. John of God Brothers rendnél, ahol a szerzetesek negyven (!) százalékát vádolták pedofíliával. Az ausztrál egyház által a bűncselekmények kivizsgálására létrehozott tanács igazgatója, Francis Sullivan sokkoló számokról, védhetetlen esetekről tett említést. 

Egyre inkább a politika síkjára terelődik Ferenc pápa és az ultrakonzervatívok vitája. Komoly megütközést keltett, hogy a tradicionalisták egyik fontos alakja, az amerikai Raymond Burke bíboros Matteo Salvinivel, az Északi Liga vezetőjével találkozott, aki nem titkolja a Benito Mussolini iránti csodálatát és nagy támogatója Donald Trump politikájának.