aláírásgyűjtés;

- Aláírásgyűjtés egy iskolaösszevonás miatt

Petíciót írnak azon gútaiak (Szlovákia), akik elégedetlenek az önkormányzat hétfőn meghozott döntésével, aminek értelmében összevonják a két városi magyar iskolát – írta a bumm.sk. Az ellenzők úgy vélik, elhamarkodott döntés volt, amiben nem kérték ki a véleményüket.

Egy nap alatt több mint háromszáz aláírás gyűjt össze a petíciós íveken. Megalakult a petíciós bizottság, aminek elnöke Kertai Kristián az elégedetlenkedők nyomására az ügy élére állt. „Eredetileg nem terveztem, hogy komolyabban is foglalkozzak az üggyel annál, mint hogy az egyik közösségi oldalon kifejtem a véleményemet. Leírtam néhány kommentet és részemről lezártnak tekintettem az ügyet. Csakhogy sokan megkerestek, tegyünk valamit, próbáljuk meg máshogyan is hallatni a hangunkat, ugyanis többen is kifogásolták, hogy az önkormányzati ülésen csupán ötven elégedetlenkedő vett részt. Ezzel a petícióval azt kívánjuk megmutatni, többen vagyunk, mint ötvenen.” – fogalmazott a portálnak Kertai.

A petíciós íveket egy napja hordták szét, mégis számos önkéntes csatlakozott, hogy minél több aláírást összegyűjtsenek. „Számomra is meglepő volt, mennyien csatlakoztak, lényegében alulról szervezkedve.  A több száz aláírás is azt tükrözi a városban érezhető felháborodást és elkeseredettséget. Terveink szerint legalább egy hétig kívánjuk gyűjteni az aláírásokat. Szeretnénk, ha legalább háromezer összegyűlne.” – mondta Kertai Kristián, a petíciós bizottság elnöke.