vagyonnyilatkozat;

- Vagyonnyilatkozatok - Még csak a képviselők fele adta le

Tegnap délig csupán a 199 honatya alig fele adta le a bevallását, pedig a vagyonnyilatkozatok leadási határideje vészesen közeledik.

A mentelmi bizottság elnöke a Magyar Nemzetnek azt mondta: sokan az utolsó pillanatra hagyják a nyilatkozat benyújtását, de a határidőből még senki nem csúszott ki, ami idén jövő keddre esik.

A parlamenti képviselőkön kívül egyébként a kormánytagoknak, az államfőnek, a jegybankelnöknek, a legfőbb ügyésznek és az Állami Számvevőszék vezetőjének is nyilatkoznia kell vagyoni helyzetéről.

Benke László kórházba került, miután rosszulléte miatt orvoshoz fordult - számolt be a hírről a bulvársajtó még szerdán. A Bors már akkor azt rebesgette, hogy a mesterszakács szervezetét az őt ért támadások viselték meg, amik az utóbbi időben az interneten keringtek róla. Schobert Norbi Facebook-oldalán írt bejegyzése is ezt erősíti, a fitneszguru szerint ugyanis a Benke Laci bácsit támadó gasztrobloggerek "ocsmány, becsmérlő kritikái" juttatták "a szakács Világbajnokot" kórházba.