Népszava Anno;

- Népszava anno: Vége a vietnámi háborúnak

Ezen a napon írtuk: Oly hosszú várakozás után megszületett végre a vietnami tűzszünet 

Mire ezek a sorok megjelennek, már életbe lépett — magyar idő szerint vasárnap hajnali 1 órakor — a tűzszüneti megállapodás Vietnamban.

Szombat délelőtt a Kleber sugárúton, közel a Diadalívhez, már jóval 10 óra előtt párizsiak ezrei gyülekeztek, hogy köszöntsék a vietnami megállapodás létrejöttét, köszöntsék a Vietnami Demokratikus Köztársaság és a dél-vietnami ideiglenes forradalmi kormány delegációit. A kezekben a DIFK és a VDK zászlói emelkedtek a magasba, s amikor a Kleber sugárúti nemzetközi konferenciák palotája elé bekanyarodott a Dél-vietnami Köztársaság küldöttségének kocsisora, a lelkesen ünneplő tömeg o DNFF egykori indulóját, a DVK himnuszát kezdte énekelni Hasonlóan nagy ünneplésben volt része a VDK küldöttségének. A saigoni rezsim delegációját nyomasztó csend fogadta, majd amikor feltűnt William Rogers kocsija, kitört a füttykoncert.

Benn a díszteremben pontosan délelőtt 11 órakor egyszerre nyíltak ki az oldalajtók és a négy küldöttség vezetői egyszerre léptek az asztalhoz, ahol a VDK küldöttségével szemben az Egyesült Államok, a DIFK delegációjával szemben pedig a saigoni küldöttek foglaltak helyet. Egy kisebb asztalnál helyezkedtek el a fegyverszüneti nemzetközi ellenőrző bizottság országainak párizsi nagykövetei, közöttük Mód Péter, hazánk párizsi nagykövete.

Az aláírási ceremónia az előzetesen bejelentett program szerint zajlott le. A négy érdekelt fél delegációját Nguyen Duy Trinh, a Vietnami Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának tagja, a VDK miniszterelnök-helyettese és külügyminisztere, Nguyen Thi Binh asszony, a DIFK külügyminisztere, William Rogers, az Egyesült Államok külügyminisztere, valamint Tran Van Lam, a saigoni rendszer külügyminisztere vezette.

A vietnami megállapodást és a kiegészítő jegyzőkönyveket valamennyi külügyminiszter egyenként 32 kézjeggyel látta el. A délelőtti aláírás 30 percig tartott.

Pompidou elnök még a délelőtt folyamán fogadta Rogerst, akivel megbeszélést folytatott.

A megállapodás kétoldalú aláírására, lényegében a szerződések hitelesítésére, délután 15 óra 45 perckor került sor, ugyancsak a Kleber sugárúti palotában. Nguyen Duy Trinh oldalán Xuan Thuy, a VDK párizsi tárgyalásainak vezetője, William Rogers oldalán pedig William Pórter, az amerikai tárgyaló delegátus vezetője és Sullivan külügyi államtitkár foglalt helyet Jelen voltak, mint délelőtt is, a nemzetközi ellenőrző bizottság tagországainak párizsi nagykövetei. A megállapodás véglegesítése, a garancia- vállalás aláírása mindössze 15 percet vett igénybe.

Oly hosszú várakozás után megszületett tehát végre a vietnami tűzszünet és most azt várja a világ, hogy mielőbb sor kerüljön a megállapodásban foglaltak megvalósítására.

Népszava 1973. január 28.

 

Franciaország akarata ellenére ellátja Németországot, mégpedig Svájc közvetítésével. A blokád szigorítását követelték