Népszabadság;Figyelő;

- Menekülnek a Figyelőtől - Nem adják a Népszabi nevet

A munkatársak többsége a távozásán gondolkodik a kormányközelbe került Figyelő című hetilapnál, miután az új tulajdonos, Schmidt Mária ismertette a dolgozókkal jövőbeli terveit - tudta meg lapunk.

A héten a lap legismertebb munkatársa, Brückner Gergely már benyújtotta felmondását. Emellett a 24.hu szerint biztosan feláll Lambert Gábor is, állítólag már csak az a kérdés, sikerül-e közös megegyezéssel eltávolítani a főszerkesztőt; a váltás akár napokon belül bekövetkezhet. Helyére eredetileg Lánczi Tamást nevezte volna ki az új tulajdonos, ám mivel Lambertet csak komoly indokkal lehetett volna kirúgni, végül egy szerkesztőbizottság felállítása mellett döntöttek, ezzel gyengítve a főszerkesztőt.

Schmidt Mária jött, az eddigi dolgozók mennének Forrás: Facebook

Schmidt Mária jött, az eddigi dolgozók mennének Forrás: Facebook

A szerkesztőbizottságba a Századvég vezető elemzőjén kívül L. Simon László fideszes politikus és Tallai Gábor, a Terror Háza programigazgatója került. L. Simon a Magyar Nemzetnek azt mondta, nem tartja aggályosnak, hogy kormánypárti képviselő létére beleszól egy hetilap működésébe. Hozzátette, nem akar független újságot csinálni, de szerinte ilyen amúgy sincs.

Eközben a Mészáros Lőrinc közelébe került Mediaworks Zrt. közölte, nem engedi a Népszabadság volt dolgozóinak, hogy használhassák a nevet. A Népszabadság Dolgozói Egyesület nevében Kelen Károly, a szervezet elnöke kérte Liszkay Gábortól, hadd használják a bezárt lap nevét, ám a kiadó új vezetője ezt indoklás nélkül elutasította. Mindez azért érdekes, mert a Mediaworks már nem kívánja használni a nevet, a tulajdonos Opimus Groupnál korábban kijelentették: a Népszabadság nem indul újra.

 Forráshiány miatt bezár a Cigány Történeti, Kulturális, Oktatási és Holokauszt Központ - közölte a központot létrehozó Roma Polgári Tömörülés elnöke pénteken, miután a holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából megemlékezést tartottak a csepeli intézményben.