EU;Izsák;vadászház;Mondok József;

- Izsák polgármestere az EU vendégének érzi magát

Nyílt titok volt, hogy saját maga lakja az uniós pénzből "pazarul" kivitelezett vadászházat Mondok József izsáki polgármester, nagy volt nála a vendégjárás, ahogy a másik, karádi házában is - tudta meg a hvg.hu.

A polgármester egyik cégén keresztül uniós pályázaton nyert 35 millió forintot egy vadászház építésére, csakhogy megépítése után ő maga költözött be a hivatalosan szálláshelyként futó ingatlanba - írta meg korábban a 444.hu. A dologból nem csinált titkot, sőt dicsekedett is vele. A házban van például egy pazar agancsgyűjtemény. Mondok arra hivatkozott korábban, hogy az értékes agancsok miatt nem meri otthagyni az ingatlant, ezért kell ott laknia.

Azt is sokan tudták, hogy a hétvégéket a másik, karádi házban tölti, amelyre szintén kaphatott közpénzt az Index szerint. „A karádi házban talán még nagyobb volt a vendégjárás, egyrészt az nagyobb is, másrészt Mondok imád vadászni, és sokszor itt, Somogyban vadásztak. Sok ismert emberrel vadászott együtt, de a lovas elit tagjai is jártak hozzá, mindkét házba” – mondta egy névtelenséget kérő forrás. Mondok az alelnöke a Magyar Lovas Szövetségnek, az elnök, a CBA-vezér Lázár Vilmos jobbkezének tartják. Ő a Bács-Kiskun Megyei Lovas Szövetség elnöke, egyben a Fogathajtó Szakág vezetője.

A fotókkal illusztrált cikket itt találja!

Megírtuk: a PM OLAF-vizsgálatot kezdeményez a vadászpanzió ügyében.

A Párbeszéd Magyarországért politikusa, Jávor Benedek Facebook-oldalán azt írta: "Ez olyan definíció-szerű iskolapéldája az uniós támogatások ellopásának, hogy a DG Regio belső képzésein tanítani fogják a kezdő kollégáknak. Nem baj, majd az OLAF utánajár, most hogy levélben fordultam hozzájuk, hogy vajon arra adták-e az európai adófizetők a pénzüket, hogy vidéki döbrögik építgessenek kúriákat maguknak belőle, vagy volt vele más szándékuk is esetleg."

Több mint 450 kg jelöletlen, illetve részben penészes tejterméket foglaltak le a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) szakemberei egy kistarcsai kistermelőnél. A vizsgálat során megállapítást nyert továbbá, hogy a kistermelő a nagykereskedésben vásárolt szlovák juhtúrót és vajat kicsomagolta, majd sajátjaként értékesítette.