Hajdú János;TEK;

Fotó: Népszava

- Káderhiány a Terrorelhárítási Központnál

Három felhívást tett közzé a napokban a Terrorelhárítási Központ főigazgatója, Hajdu János. Ennek értelmében tiszteket, tiszthelyetteseket, valamint tárgyalótiszteket keresnek műveleti egységeikbe, és testőrképzést indítanak a személyvédelmi területen. A felhívásból nem derül ki, hány szakember hiányzik az állományból.

A Terrorelhárítási Központ (TEK) személyvédelmi igazgatósága állományába tiszti és tiszthelyettesi beosztás betöltéséhez szükséges komplex kiválasztási eljáráson és alapképzésen történő részvételre buzdít a TEK főigazgatója. A napokban megjelent felhívás szerint hivatásos rendőrök jelentkezését várják, akik „szeretik a kihívásokat, csapatjátékosok, alkalmazkodni tudnak a TEK által megkövetelt, magas szintű mentális és fizikai igénybevételt jelentő teljesítményhez. Továbbá képesek átlagon felül teljesíteni, a jövőben minden körülmények között fegyelmezetten vállalják az átlagnál feszesebb szolgálati kötöttségeket, ugyanakkor átlagon felüli kommunikációs képességekkel rendelkeznek és hajlandóak magukat folyamatosan képezni és áldozatot hozni a szolgálati feladatok sikeréért.”

Mindehhez természetesen kiemelt javadalmazás jár, ennek részleteit azonban a felhívás nem tartalmazza.

A felvételi követelmények szigorúak, a legmagasabb szintű egészségügyi alkalmassági vizsga teljesítése, pszichikai vizsgálaton való részvétel, nyelvismeret, diploma, minimum 200 méter leúszása és sok más feltétel teljesítése után fogadják csak a jelentkezést. Hozzá kell járulnia a jelentkezőknek a nemzetbiztonsági ellenőrzéshez is.

Hasonló feltételekkel keresnek vidéki műveleti osztályaikra (Miskolc, Győr, Paks, Debrecen, Békéscsaba, Pécs, Szombathely) kommandósnak jelentkezőket, akiket a TEK majd kiképez feladataik ellátására.

Tárgyalótisztekből is hiány mutatkozik. E beosztás betöltéséhez a már felsorolt feltételek teljesítésén túl előny, ha a jelentkező Budapest 30 kilométeres vonzáskörzetén belül lakik. A kiírt feltételek előzetes ellenőrzése után a kiválasztási bizottság értékeli a jelentkezők szakmai életútját és motivációját. Az értékelés eredményétől függően felvételi elbeszélgetés következik, és ha ez is eredményes, a jelöltek hatnapos tárgyalói szituációs kiválasztási eljáráson vesznek részt. Ezután döntenek arról, megfelelnek-e a TEK követelményeinek.

Valamennyi felhívásra február 15. a jelentkezési határidő.

A TEK lezáratja a belvárost
Már január 31-én éjféltől lezáratja a TEK az Erzsébet teret és környékét. Erre azért van szükség, mert – amint a Népszava megtudta – a Vlagyimir Putyin orosz elnök február 2-i látogatását megelőző napon, február 1-jén már Budapestre érkezik Szergej Lavrov orosz külügyminiszter és az elnöki stáb egy része. A lezárásból következően a delegáció vagy a Kempinski vagy a Ritz-Carlton hotelben száll meg. Február 2-án nulla órától legkésőbb éjfélig pedig már a Parlament tágabb környékét is lezárják az elnöki vizit miatt.



Az MNB vezetői irodáiban 29 ablakra rendeltek új függönyöket és karnisokat, vagyis ablakonként 437 ezer forintot költöttek Matolcsyék tavaly év végén - írja az Átlátszó.