Szlovákia;Kassa;kínaiak;acélmű;

- Kínaiak a spájzban

A kassai U. S. Steel acélművet a kínai He Steel Group gigavállalat vásárolja meg az amerikaiaktól - számolt be róla az Aktuality.sk portál a Korzár napilapra hivatkozva, amely információit egy meg nem nevezett alkalmazottól szerezte.

A pozsonyi Új Szó közlése szerint az amerikai tulajdonosok állítólag csütörtökön jelentik be, hogy már csak egy érdeklődővel tárgyalnak. A kínai vállalat állítólag túllicitálta a többi érdeklődőt, és 1,4 milliárd eurót kínált a kassai acélművekért. Korábban a szlovák milliomos, Tomáš Chrenek neve is felmerült lehetséges vásárlóként, ő a Moravia Steel társtulajdonosa.

Nem lesz egyszerű a szíriai békekötés. Erre utal Numan Kurtulmus török kormányfőhelyettesnek az a kijelentése, amely szerint nem adják át a szíriai rezsimnek Al-Bab városát, amelynél a török hadsereg hónapok óta kemény csatákat vív. „Az-Bab város a helyieké" – idézte a török politikust az ankarai állami hírügynökség, az Anadolu. Ezzel cáfolta azokat az állításokat, amelyek szerint Törökország a városnál végrehajtott katonai manővere lezárásával a területet átadja a rezsimnek.