rendőr;halál;lövés;kérdések;Bőny;

Bőny/Google Street View

- Ki lőtt kire Bőnyben?

A bőnyi rendőrgyilkossági ügyben hónapokkal az eset után sem tudni biztosan, ki lőtte le Pálvölgyi Péter nyomozót – írta az Index. Győrkös István azt vallotta, nem ő lőtt először, csak miután golyót kapott, véletlenül adott le egy sorozatot gépkarabélyával. A lelőtt rendőrt kimenekülő társai magára hagyták.

Még nem készült el a ballisztikai szakértői vélemény a bőnyi rendőrgyilkosság ügyében, de egy annak alapjául szolgáló nyomozati dokumentum az Index birtokába került.

Október 26-án reggel a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) civil ruhás rendőrei - négy nyomozó és három tűzszerész - érkezett a szélsőséges félkatonai szervezet, a Magyar Nemzeti Arcvonal (MNA) szellemi vezetőjének tartott 76 éves Győrkös Istvánhoz, hogy házkutatást tartsanak, mert információjuk volt arról, hogy engedély nélkül éles fegyvereket tart. (Az NNI munkatársai már ekkor elkövettek egy súlyos hibát azzal, hogy nem a Terrorelhárítási Központ (TEK) segítségét kérték, hanem nélkülük akartak bemenni.)

Huzavona kezdődött, amiből egyértelművé vált, hogy Győrkös nem működik együtt a ház előtt tébláboló rendőrökkel, és csak az időt húzza, passzív ellenállást tanúsít, a nyomozók még ekkor sem riasztották a TEK-et, pedig ezt kellett volna tenniük.

Eközben Győrkös magához vette AMD gépkarabélyát. Vallomásában azt állította, azért, hogy elrejtse. Amikor Győrkös a fegyverrel a kezében a belső szobából kiment az előszobába, akkor lépett be az előszobába Pálvölgyi, mögötte két társa, de ők az előteret és az előszobát elválasztó küszöbnél álltak meg.

A lap úgy tudja, a Győrkös kezében lévő fegyvert a küszöbnél álló két rendőr vette észre. Ők jelezték Pálvölgyinek, hogy „van valami a kezében”. Erre ő megkérdezte Györköstől, mi van a kezében, mire a férfi azt mondta, hogy „az, ami maguknál is". Ekkor erélyesen felszólították, tegye le. Győrkös állítása szerint ennek eleget is tett, és éppen lehajolt, amikor lövést hallott, majd erős fájdalmat érzett, és elveszítette az eszméletét.

A rendőrség verziója szerint viszont Győrkös lőtt Pálvölgyire, majd ekkor lőtték meg őt a nyomozók.

Az biztos, hogy Pálvölgyit egyetlen találat érte a fején, és a lövedék átment rajta. És bár hónapok teltek el az eset óta, a nyomozás jelenlegi állása szerint még nem egyértelműen bizonyított, hogy valóban Győrkös fegyveréből lőtték ki ezt a golyót. Győrkös állítja nem ő tette – ebben az esetben a nyomozóval „baráti tűz” végezhetett. Győrkös vallomásában a lövéseit azzal magyarázta, hogy amikor az erős fájdalmat érezte, a fegyverére dőlt, és így sült el az AMD. A küszöbnél álló egyik rendőr, valamint a lakás bejáratánál álló rendőr szintén tüzelt, ők összesen kilenc lövést adtak le. Pálvölgyi fegyvere a zárt pisztolytáskájában maradt.

A néhány másodpercig tartó lövöldözés után a rendőrök az előszobában hagyták a fejbe lőtt őrnagyot, és kimenekültek az utcára. Több mint fél óra telt el úgy, hogy semmi nem történt azon kívül, hogy a TEK úton volt. A rendőröknek fogalmuk sem volt, mit tegyenek. Az, hogy társai magára hagyták Pálvölgyit, nem csupán bajtársiassági és etikai kérdéseket vet fel. A jogszabályok, valamint a rendőri eskü értelmében ugyanis egy ilyen helyzetben a rendőrnek kötelessége segíteni, akár élete kockáztatásával is. A meglőtt Pálvölgyi társai - állítólag - úgy akarták az időközben megérkező mentőket beküldeni a házba, hogy ők maguk továbbra sem mertek bemenni.

Egyelőre azt sem tudni - amint azt a Népszava már korábban felvetette -, hogy ha a rendőrök fegyvert kerestek Győrkösnél, miért három tűzszerészt vittek magukkal, fegyverszakértőt pedig egyet sem.

A kormány az elmúlt időszakban számos olyan döntést hozott, amely jelentős segítséget jelent a magyar családoknak; a kabinet tájékoztató kiadványban foglalja össze a legfontosabb döntéseket - ezt  Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára közölte.