földrengés;Olaszország;

- Újabb földrengések Olaszországban - Videó!

Két közepes erejű (5,3-as és 5,7-es)földrengés rázta meg szerdán Olaszország középső részét, a földmozgásokat érezni lehetett Rómában is, illetve Amatrice térségében, ahol tavaly több száz halálos áldozatot követelő rengések sorozata történt.

Sérültekről egyelőre nem érkeztek hírek, de kisebb anyagi károkat már nem sokkal a rengések után jeleztek. Hírügynökségi beszámolók szerint Rómában elővigyázatosságból két metróvonalat is kiürítettek a rengések miatt. Több, az amatricei földrengésben megsérült épület most végleg összedőlt. Teljesen leomlottak például a Szent Ágostonnak szentelt templom tornyának maradványai. Az elmúlt hónapok rengései 600 négyzetkilométernél nagyobb területen változtatták meg a térség domborzatát, az epicentrum környékén például mintegy 70 centimétert süllyedt a talaj.

A Soproni Rendőrkapitányság egyedi azonosító jel meghamisítása és közúti veszélyeztetés bűntett, valamint kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy 24 éves nagylózsi lakos ellen - számolt be a police.hu.