korrupció;OLAF;

- Ragozás

Folyamatosan tanulnunk kell újmagyarul. Ez az a nyelv, amelynek nyelvtanát a Fidesz alakítja. Itt van mindjárt a legfrissebb példa: az újmagyarban nincs az a forma, hogy „én korrupt vagyok”, és az sem, hogy „mi korruptak vagyunk”. Csak a „te korrupt vagy, „ő korrupt”, „ti korruptak vagytok” illetve „ők korruptak” formák használatosak.

A Csalás Elleni Európai Hivatal (OLAF) jelentése kapcsán most uniós tagságunk legnagyobb botrányát kerekítik, mert a kormány illetékesei azt vélik belőle kiolvasni, hogy a 4-es metró beruházása körül a brüsszeliek 167 milliárdnyi lopást sejtenek. Úgy kommentálják, hogy ennek a tetemes pénznek a hiánya kizárólag a 2010 előtti kormányzati, illetve budapesti vezetés sara.

Senki nem állítja, hogy ebben egyetlen morzsányi igazság sem lehet, minden kormányzat, minden politikai párt nehezen tud ellenállni az ilyen nagy beruházások „megsarcolásának” csábításával. Tudni kell azonban, hogy a visszaélésekben nyomozó OLAF nem szokta megnevezni a „hunyókat”, a részletek felderítését rábízzák a nemzeti nyomozó hatóságokra. Amikor ezt a szabályt a brüsszeli „alapító atyák” megalkották, abból a belga példából indultak ki, hogy amikor a gyanúba került hadügyminiszterről kiderült, az egyik neves repülőgépgyártó cég „megkente”, másnap már be sem ment a hivatalába. Nyugat-Európában ezt a demokrácia alapszabályának tekintik.

Nem tudhatták, hogy a volt kelet-európai tömb országai is egyszer belépnek majd a közösségbe, s a Lajtán túl kissé másként viszonyulnak a korrupciós ügyek vizsgálatához. Amikor például az OLAF olyan esetekre derített fényt, amelyben vezető politikusok, vagy éppen a kormányfő közeli rokona érintett. Amikor egy ifjú sajátosan „gazdálkodott” a közvilágítás korszerűsítésére rá bízott milliárdokkal, amikor a belvárosi polgármester menedzselte Budapest Szíve Program került gyanúba, a hazai ügyészek széttárták a karjaikat, mondván, nyomát sem találják semmiféle visszaélésnek. Az ügyeket lezárták.

A kormányzati megszólalók most az utóbbi években soha nem tapasztalt buzgósággal bólogatnak a brüsszeli vélelmekre, és máris újmagyarul ragoznak: ő korrupt, ti korruptak vagytok, ők korruptak...