Erzsébet-utalvány;

FOTÓ: Molnár Ádám/Népszava

- Erzsébet-utalvány - Ennyi pénzt dobtak ki az ablakon

Hol váltható be Sydneyben az Erzsébet-utalvány? - tette fel a kérdést Molnár Csaba DK-alelnök, miután kiderült, hogy a kormány több mint 300 millió forintnyi karácsonyi utalványt postázott szét a világ más tájain regisztrált magyar nyugdíjasoknak, összesen 71 országba. 

 Az RTL Híradó derítette ki, hogy Orbán Viktor tízezer forintos karácsonyi ajándékát 52,2 millió forintért küldték szét külföldre, ebből 32 550 küldeményt adtak fel, amelyet átlagosan 1600 forintért kézbesítettek. A Kormányzati Tájékoztatási Központ szerint a kormánynak az volt a célja, hogy lakcímtől függetlenül mindenki megkapja az utalványt, annak ellenére, hogy az utalványokat csak Magyarországon belül lehet felhasználni. Molnár emlékeztetett, eközben ötvenezer magyarországi nyugdíjas még mindig nem jutott hozzá a kormányfő ajándékához.

Összesen 56 zalai és Vas megyei településen, csaknem 10 ezer háztartásban szünetel az áramszolgáltatás a tapadó hó súlya alatt leszakadt vezetékek miatt - közölte péntek este az E.ON Hungária Zrt. szóvivője.