futball;Real Madrid;Zidane;

Zidane rekordot döntött FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/AITOR ALCALDE

- Zidane csapatának történelmi rekordja

Sergio Ramos akár bosszús is lehetett a Sevilla-Real Madrid Király-kupa mérkőzés után, hiszen a szinte menetrendszerű utolsó perces fővárosi gólt ezúttal nem ő,hanem Karim Benzema érte el, egészen parádés cselsorozat után. 

Persze a spanyol válogatott védője aligha volt dühös csapattársára, hiszen a francia találatával a madridiak 3-3-ra egyenlítettek, ezzel történelmi rekordot állítottak fel: Zinédine Zidane együttese 40 mérkőzés óta nem talált legyőzőre, ezzel a Luis Enrique által irányított Barcelona tavaly felállított csúcsát döntötte meg.

Morálisan rendkívül egységes a Real. Nem először állt fel vert helyzetből, s bár a kupapárharc szempontjából azért olyan nagy jelentősége nem volt Benzema góljának, úgy ünnepelték Zidane-ék a találatot, mintha a kupa fináléját nyerték volna meg. A francia tréner tudja: egyetlen vereség nyomán is apadhat a koncentráció.

A sors fintora, hogy a sorozatot épp a Sevilla ellen folytathatják Cristiano Ronaldóék (a portugál nem lépett pályára csütörtökön este) a spanyol bajnokság 18. fordulójában, így az andalúziaiak ellen másfél hét alatt három meccset is játszanak. Nagy rangadó lesz ez, hiszen a Sevilla áll a második helyen. A Real egyébként akkor is az élen maradna, ha kikapna, mert úgy is négy ponttal vezeti a tabellát, hogy egy bajnokival kevesebbet játszott.

A Real Madrid gazdasági szempontból is a csúcson van. Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) 2015-re vonatkozó kimutatása szerint a Real Madrid produkálta a legnagyobb bevételt, s megelőzte az FC Barcelonát, valamint a Manchester Unitedet is. A királyi gárda bankszámláira összesen 578 millió euró folyt be. Igaz, a katalánok sem maradtak le nagyon mögötte 561 milliós bevétellel. Ne feledjük azonban, hogy ebben az évben a katalánok megnyerték a Bajnokok Ligáját.

Továbbjutott ugyan a kupában a Barcelona is, az Athletic Bilbaóval szemben, de a katalánok játéka továbbra sem meggyőző. Lionel Messiék a nyolcadik helyezett Las Palmast fogadják. A Kanári-szigetekiek általában kevés gólos meccseket szoktak vívni.

Primera División, 18. forduló

Szombat: Leganés-Athletic Bilbao (Tv.: 13.00 Sport 2), Barcelona-Las Palmas (Tv.: 16.15 Sport 2), Atlético Madrid-Betis (Tv.: 18.30 Sport 2), Deportivo La Coruna-Villarreal (Tv.: 20.45 Sport 2).

Vasárnap: Valencia-Espanyol (Tv.: 12.00 Sport 1), Celta Vigo-Alavés, Granada-Osasuna, Sporting Gijón-Eibar, Sevilla-Real Madrid (Tv.: 20.45 Sport 1).

Az élmezőny: 1. Real Madrid 40 pont, 2. Sevilla 36, 3. Barcelona 35, 4. Atlético Madrid 31.

Izgalmas párosításokkal kecsegtet az angol labdarúgó-bajnokság 21. fordulója, hiszen a bajnoki címvédő a listavezetővel találkozik, vasárnap pedig a két legtöbb bajnoki címmel rendelkező együttes méri össze erejét.