Sok mindent lehet mondani a Felcsútról indult egykori fiatalemberről, de azt, hogy könnyű volna eltántorítani a céljától, azt aligha. Nem bocsátkozom politikai fejtegetésekbe, de tudjuk, hogyan verte le az országon, mint Ludas Matyi Döbrögin, a választási vereségek megaláztatásait, az is egy másik lapra tartozik, ahogyan módszeresem bonsait vagdosott a demokráciánkból.
Első miniszterelnöksége idején vette a fejébe, ha egy élete, egy halála, neki akkor is a budai Vár valamelyik palotájában lesz az irodája! 1998 táján kinézte magának az akkor még alaposan megtépázott Sándor palotát, utasította az illetékes „halljakendjét”, kezdjenek íziben tervezni és építeni, mert a következő választásra készen kell lennie az új miniszterelnöki rezidenciának.
A választás másnapján, ott akarta kezdeni a munkát. Jól belehúztak az emberek, a mérnökök rohamtempóban terveztek, a kőművesek falaztak, a mesteremberek tették a dolgukat szakmájuk szerint. Ment minden, mint a karikacsapás. Folytak is a milliók, milliárdok számolatlanul, vettek drága bútorokat, meg ki tudja mi mindent, ami kell egy miniszterelnöki stábnak. De beütött a krach, a 2002-es választási bukta, s az új miniszterelnök túl flancosnak találta hivatalnak a palotát. Úgy döntöttek, költözzön oda az államfő.
De akinek a nevében is benne van, hogy „győző”, nem vonul vissza csak úgy! 2014 után megint szólt valamelyik „halljakendnek”, és most ismét építkeznek ezerrel a szomszéd palotában. Folynak a milliárdok, tervezik az új orbáni irodát is – állítólag – négy milliárdot kóstál majd. Jön a következő választás, másnap ott szeretne kezdeni…
Ki tudja, ezeken a vári projekteken nem ül-e átok.
