hulladék;Teherán;fegyverembargó;

- Teherán megsérthette a fegyverembargót

Ban Ki Mun előző ENSZ-főtitkár annak a véleményének adott hangot, hogy Irán megsértette a fegyverembargót, mivel a perzsa állam fegyverekkel és rakétákkal segíthette a libanoni síita mozgalmat, a Hezbollahot.

 A világszervezet ezért aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Teherán megsértette a fegyverembargót. EZ derül ki a Hezbollah vezetője, Hasszan Naszrallah júniusban elhangzott beszédéből is. A világszervezet jelentését január 18-án tárgyalja meg az ENSZ Biztonsági Tanácsa – közölte a Reuters.

Franciaország azzal vádolja Iránt, hogy fegyvereket próbált szállítani Szomáliába, valamint Jemenbe, a síita húszi lázadóknak is. Márciusban egy fegyverszállítmányt füleltek le az Indiai-óceánban. Teherán visszautasította a vádakat.

A legtöbb Iránnal szembeni szankciót feloldották a 2015 júliusában megkötött nukleáris megállapodást követően. A megegyezés értelmében az iszlám köztársaság visszafogja nukleáris programját. A fegyverembargó azonban továbbra is érvényben maradt.

Az Iszlám Állam – arab rövidítéssel a Daes – félelmetes voltát nem csak beismert - mi több, büszkén a világ elé tárt - brutalitása, hanem titokzatossága is táplálja. Ez utóbbit kívánja eloszlatni a magyar olvasó számára az Osiris Kiadó és a Külügyi és Külgazdasági Intézet politikai könyvsorozatának legújabb darabja, melyet Arany Anett, N. Rózsa Erzsébet és Szalai Máté írt „Az Iszlám Állam kalifátusa – Az átalakuló Közel-Kelet” címmel.