Törökország;tisztogatás;Gülen mozgalom;

- Újabb török tisztogatás - 8000 embert küldtek el

Törökországban tovább folytatódtak a tisztogatások. Az Egyesült Államokban élő muzulmán hitszónok, Fethullah Gülen további nyolcezer vélt támogatóját bocsátották el azt követően, hogy az ankarai törvényhozás meghosszabbította a múlt nyár óta hatályban levő rendkívüli állapotot. 

A török kormány kilátásba helyezte azt is, hogy megfosztják állampolgárságuktól azokat a külföldön élő gyanúsítottakat, akiket a júliusi puccskísérlet szervezésében való közreműködéssel vádolnak.

A hivatalos közlöny szerint állásukat elveszítők között 2687 rendőr, 1699 igazságügyi minisztériumi tisztviselő, 631 akadémikus található, de az egészségügyi tárcától is bocsátottak el alkalmazottakat. Összesen már több mint 120 ezer embert távolítottak el munkahelyéről a tavaly júliusi puccskísérlet óta, több mint 41 ezer ember került börtönbe, s csaknem 1500 szervezetet zártak be. A török kormány állítása szerint a gülenisták álltak a puccskísérlet mögött, amelyben majd 270 ember veszítette életét. Fethullah Gülen viszont tagadta, hogy bármi köze lett volna a lázadáshoz. A tisztogatás azóta azonban már nem csak Gülen állítólagos híveire terjed ki, hanem a törvényen kívül helyezett Kurd Munkáspárt (PKK) támogatóira is.

 

Tudatosan készült a mészárlásra, azért utazott a floridai Fort Lauderdale forgalmas repülőterére Alaszkából a 26 éves Esteban Santiago, aki péntek este öt embert lelőtt, hatot megsebesített a kettes terminál csomagkiadójánál – tette közzé a hétvégén a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI). A férfit az ügyészség megvádolta,  a CNN szerint hétfőn emelnek vádat ellene, akár halálra is ítélhetik.