visszatérés;FTC női kézilabdacsapat;Zácsik Szandra;balátlövő;vállsérülés;

- Január végi visszatérést remél Zácsik Szandra

Január végén játékra jelentkezhet a szeptemberben súlyos vállsérülést szenvedő, s azóta kényszerpihenőn lévő kézilabdázó, Zácsik Szandra, aki a napokban már a társakkal együtt tréningezett. 

Az FTC női kézilabdacsapatának balátlövője a klub hivatalos honlapjának nyilatkozva elmondta, ha lehetősége volna rá, már az együttes következő bajnoki találkozóin pályára lépne, tudja viszont, hogy türelmesnek kell lennie, hiszen az ősszel már harmadízben műtötték meg a jobb karját.

„A minap végigcsináltam a lányokkal mindkettő edzést, délelőtt a kondiban is ugyanakkora súlyokkal dolgoztam, mint ők és délután is velük tréningeztem. A program után este azért éreztem, hogy elfáradt, de így sem fájt rosszat sejtetően – olvasható a fradi.hu-n. – Ahogy érzem majd, hogy nem fáj nagyobb terheléskor sem, úgy múlik el a félelem. Ez történt az előző két műtét után is. Szóval próbálgatom, edzek, csinálom, de nem sietek, és remélem, hogy január végén már alkalmas leszek a játékra.”

Zácsik úgy hiszi, azzal, hogy követte Tord Ellingsen erőnléti edző instrukcióit, fizikálisan nem tetemes a lemaradása a társakhoz képest. A válogatott játékos elmondta, már karra erősít, így az izomzatával aligha lehet gond – sokkal inkább a játékhiány jelenthet számára problémát. A 26 éves kézilabdázó a zöld-fehérek weblapjának vallott a mérkőzések nélküli időszak viszontagságairól is.

„Közben arra gondoltam, hogy ha az előző műtétek utáni hat-hét hónapos rehabilitációt túléltem, akkor a most három-négy hónaposra jósolt kihagyás könnyebb lesz. Ettől függetlenül így is szenvedtem, mert csak ültem egy helyben, nem edzhettem, sőt, semmit sem csinálhattam, eleinte még futni sem szabadott, mert három hétig nem mozgathattam a felkötött kezemet. Arról nem is beszélve, hogy otthon Hannával (Zácsik Szandra kislánya – a szerk.) milyen nehéz volt.”

A Tottenham győzelmével zárult az angol labdarúgó-bajnokság 20. fordulójának rangadója. A Spurs Chelsea elleni diadala azt is jelenti, hogy megszakadt Antonio Conte csapatának 13 mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozata, ám a kékek az ünnepi fordulók után öt ponttal vezetik a tabellát a Liverpool előtt.