kínzás;Chicago;gyűlöletbűntények;

- Élő adásban kínoztak egy fogyatékos fiút a Facebookon

Megdöbbenést és hatalmas  felháborodást váltott ki az amerikai sajtóban csütörtökön az a Chicagóban történt bűncselekmény, melynek során négy fiatal megkínzott és megsebesített egy mentális problémákkal küszködő fiatalembert és az egészet élőben "közvetítette" a Facebook közösségi oldalon. A rendőrség letartóztatta a négy fiatalt. 

A tizennyolc éves fiatalok - két fiú és két lány - egy szoba sarkában megkötözték a szellemileg visszamaradott fiatalembert, a száját ragasztószalaggal letapasztották, majd elkezdték levagdosni róla a ruhát. Amikor ezzel végeztek, cigarettacsikkeket nyomtak el rajta, majd késsel kezdték el levágni a haját, egészen addig, amíg el nem kezdett vérezni a fejbőre. Közben folyamatosan nevettek és rasszista megjegyzéseket tettek. Az egészet élőben mutatták a Facebook közösségi oldalon. 

A chicagói rendőrség a videó alapján beazonosította és letartóztatta a négy elkövetőt: valamennyien tizennyolc évesek, és egyiküket az áldozat az iskolából ismerte. A megrázó bűncselekmény körülményeit a rendőrség egyelőre vizsgálja.

Az áldozatra kedden éjjel találtak rá, amint az utcán bolyongott, és olyan sokkos állapotban volt, hogy kórházba szállítása után is órákba telt, mire megszólalt. A fiút ellátták az orvosok, már elhagyhatta a kórházat. Az esettel kapcsolatban az egyik rendőrtiszt úgy nyilatkozott, pályafutása eddigi 28 évében számos olyan dolgot látott már, amit előtte el sem hitt volna, de még mindig érhetik kellemetlen meglepetések: a fogyatékos fiú megkínzása őt is sokkolta, elmondhatatlanul visszataszítónak tartja a történteket.

Egy autóba rejtett pokolgép robbant a törökországi Izmir városának bírósági épülete előtt, a támadásban legalább ketten vesztették életüket, és öten megsérültek.