hepatitis;hepatitis"A";Rimóc;

- Hepatitis-járvány tört ki egy Nógrád megyei településen

Hepatitis "A" vírus által okozott fertőző májgyulladásban 14 ember betegedett meg Rimóc községben az elmúlt napokban - közölte a Nógrád Megyei Kormányhivatal csütörtökön.

A járvány megfékezésére a népegészségügyi szakemberek, a rimóci önkormányzat munkatársai, a helyi háziorvos és védőnő közreműködésével az év elején a községben helyszíni szemlét tartottak, amelynek célja további betegek felkutatása volt. Ennek során mintegy 250-en kaptak védőoltást, illetve megkezdődött a járvány elleni védekezési módok oktatása is - írták a közleményben. A megfelelő személyi és környezeti higiénia betartása ugyanis jelentős mértékben csökkenti a fertőzés kockázatát. A fertőző májgyulladás lappangási ideje 2-8 hét - tette hozzá a kormányhivatal. 

Egy nap alatt újabb 49, a déli határon dolgozó rendőrt betegített meg a rejtélyes fertőzés, írja a Magyar Nemzet. A lap az ORFK tájékoztatására hivatkozva azt írja, hogy egy rendőr sem igényel kórházi ellátást.