nyugdíj;Románia;

- Nőnek a nyugdíjak a szomszédban

Megszavazta a román képviselőház az adótörvény módosítását, így egészségügyi járulékmentessé tett valamennyi nyugdíjat, egy részük esetében pedig eltörölte a jövedelemadó-kötelezettséget.

A tervezetet már szeptemberben megszavazta a szenátus, így a képviselőház volt illetékes meghozni a végső döntést. A jogszabály-módosítást 51 szenátor terjesztette be, többségük a kormány fő erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) sorait erősítik. A decemberi parlamenti választást megelőző kampányban a PSD megígérte ezt az intézkedést, így Liviu Dragnea képviselőházi házelnök, aki egyben a PSD elnöke, az új román kormány megalakulását követő első napra rendkívüli ülésszakot hívott össze a tervezet elfogadása érdekében.

Eddig a nyugdíjasoknak a járandóságuk 900 lejt meghaladó része után számoltak fel 5,5 százalékos egészségügyi járulékot, amit a módosítás szerint ezentúl az állami költségvetésből állnak, a nyugdíjasok pedig megkapják ezt az összeget. Eddig járulékként vonták le a nyugdíjukból.

Adómentessé tették a 2000 lej (140 ezer forint) alatti nyugdíjakat. Eddig az 1100 lejt meghaladó járandóságok esetében az ezt a határt túllépő részösszegre számoltak 16 százalékos jövedelemadót. Az intézkedés 1,3 milliárd lejjel (91 milliárd forint) terheli a román költségvetést.

Az idén január 1-től már emelték 5,25 százalékkal a nyugdíjakat, ugyanis a hatályos törvények szerint minden évben ki kell igazítani az öregségi járandóságot az infláció mértékével, valamint a bruttó reál átlagbér növekedésének 50 százalékával. A jogszabályt Klaus Iohannis államelnöknek is alá kell írnia, és a közlönyben való megjelenéstől számított következő hónapban lép hatályba. Romániában 931 lej (65 ezer forint) az átlagnyugdíj.

Isztambul Pendik nevezetű körzetében helyiek estek neki egy kirgiz férfinak, akiről azt hitték, ő követte el a szilveszteri mészárlást a török városban- írja az ATV.hu.